Magyar turisták kerültek kórházba Romániában

ételmérgezés
PUBLIKÁLÁS: 2024. július 17. 12:10

Romániában 12 magyar lett rosszul: kilenc embernél ételmérgezésre utaló tünetek jelentek meg, egy személy elájult, egy ember a hőség miatt lett rosszul, egy másik kirándulót pedig megcsípett a darázs. A nyaralók azután lettek rosszul, hogy ettek a herkulesfürdői panzióban, ahol megszálltak. A kórház vezetősége a szabadnapos orvosokat is behívta, hogy ellássák a betegeket.

Herkulesfürdő Forrás: Wikipédia

„A többieket a kórház menedzsere hívta be az épületbe, hogy hűtött helyiségben tartózkodjanak, ahol vizet is kaptak. Emellett a főorvos elmondta, maradjanak bent az emberek megfigyelés alatt, mert úgy vélte, hogy többen is rosszul lehetnek, de szerencsére ez nem így lett" – fejtette ki Tiponucz Tibor idegenvezető.

A turistákat azóta már kiengedték a kórházból, és visszatértek a vendégházba, ahol megszálltak – írja a maszol.ro.

Herkulesfördő természetes meleg, kénes forrásairól híres, amelyeket az ókori rómaiak és a Habsburg Birodalom előkelőségei is előszeretettel használtak. 1852-ben tett látogatása után Ferenc József császár azt mondta, hogy "ez a legszebb üdülőhely a kontinensen".

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.