A görög turisztikai hatóságok egyhetes ingyenes üdüléssel kárpótolják azokat a turistákat, akiknek tavaly el kellett hagyniuk a rodoszi szálláshelyeiket az erdőtüzek miatt. A bejelentés magyar turistáknak is kedvez – írja a turizmus.com a brit TTG cikkére hivatkozva.
Tavaly júliusban a tomboló erdőtüzek miatt közel 20 ezer turistának kellett elhagynia a szálláshelyét Rodoszon. Akkor körülbelül 400 magyar turista tartózkodott a szigeten, közülük körülbelül 90 embernek kellett idő előtt távoznia.
A görög miniszterelnök, Kyriakos Mitsotakis már tavaly augusztusban bejelentette, hogy kárpótolni fogják azokat, akiknek az erdőtüzek miatt el kellett hagyniuk a szállodájukat.
Most beváltják az ígéretüket, ugyanis a görög turisztikai hatóságok felajánlásának értelmében hat éjszakás ingyenes szállást kapnak azok a turisták Rodoszon, akiknek tavaly idő előtt el kellett hagyniuk a szálláshelyeiket.
Az érintettek e-vouchert fognak kapni, amelyet hasonló kategóriájú szálláshelyen tudnak beváltani, mint amilyenben tavaly tartózkodtak.
A voucherek az április 10. és május 31. illetve az október 1. és november 15. közötti időszakban válthatók be a Rodos Week programban regisztrált szálláshelyeken.
Az érintetteket e-mailben értesítik a görög szállodák, illetve a tour operátorok. A szállásokat április 10. és május 26. között lehet lefoglalni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.