Vízummentesen utazhatnak az Európai Unióba a koszovói állampolgárok hétfőtől, írja az MTI. Az új szabály lehetővé teszi a koszovói útlevéllel rendelkezők számára, hogy bármely 180 napos időszakban 90 napos tartózkodásra vízum nélkül utazzanak az Európai Unióba. A tartózkodás célja üzleti út, turizmus, vagy családlátogatás lehet, munkavállalás nem. A pristinai kormány ez utóbbi betartására szólította fel az állampolgárokat azt üzenve, ne éljenek vissza Brüsszel jó szándékával.
A térség országai közül Észak-Macedónia, Montenegró és Szerbia számára 2009-ben, Albánia és Bosznia-Hercegovina számára pedig 2010-ben vezette be a vízummentességet az Európai Unió.
Brüsszeli jelentések szerint az 1,8 milliós Koszovó már 2018-ban teljesítette a vízummentes utazás feltételeit, ám az egyes országok aggályai miatt eddig ezt nem kaphatta meg.
A koszovói vízummentesség megadása nincs hatással az egyes uniós tagállamok Koszovó státuszával kapcsolatos álláspontjára. Öt tagállam ugyanis - Ciprus, Görögország, Románia, Szlovákia és Spanyolország - továbbra sem ismeri el Koszovót önálló államként.
Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád azóta sem ismer el, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.