Ma kezdődött meg a valaha szervezett legnagyobb Loch Ness-i szörnyvadászat

turistalátványosság
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 26. 10:50

A Nessie nevű lény, amit a múlt században állítólag többször is láttak, legendává vált. A szkeptikusok egyáltalán nem hisznek benne, hiszen a lény létezését igazolni hivatott fotókról kiderült, hogy egytől egyig hamisítványok. Mégis vannak, akik még mindig keresik az igazságot.

A Loch Ness Skócia második legnagyobb tava, az Urquhart várral a partján Forrás: Hemis via AFP/BOIGONTIER Pascale et Bruno / hemis.fr/Boigontier Pascale Et Bruno / He

Pontosan ezeknek az embereknek, – akik még mindig remélik, hogy találkozhatnak vele és fényképen örökíthetik meg a hírhedt Nessie-t, – szólt a felhívás, hogy vegyenek részt a valaha szervezett legnagyobb Loch Ness-i szörnyvadászaton. A találkozót augusztus 26-ra és 27-re tervezték, így ma már el is kezdődött a Nessie hívők gyülekezése a parton.

A cél egyedi és közös: rávilágítani Skócia egyik leglenyűgözőbb, felkavaró, 90 éves rejtélyére.

Ez a mostani tehát a valaha volt legnagyobb szörnyvadászat, sőt talán az utolsó is, amikor látcsövekkel, hődronokkal, vízalatti szondákkal és infravörös kamerákkal felfegyverkezve a legbátrabbak csatlakozhattak a szakértőkhöz, és megkezdhették a keresést. Az esetleges észleléseket élőben közvetítik a Loch Ness Központ közösségi média csatornáin.

A környéken szinte mindenhol, minden formában találkozhatunk Nessie-vel, ez a szobor Drumnadrochitban, a Loch Ness közelében van Forrás: AFP/Andy Buchanan

A találkozót a Loch Ness Centre rendezi, amely Drumnadrochit szállodában felépített legendás szörnyetegnek szentelt látogatóközpont. Ez nem véletlen, ugyanis is itt dolgozott menedzserként Aldie Mackay: ő volt az első, aki észrevette Nessie-t a vízben, és gyorsan elterjesztette a hírt a szörny jelenlétéről a tóban.

Egy Nessie shop ablaka a tó partján Forrás: Hans Lucas via AFP/Jc Milhet / Hans Lucas/Jc Milhet

Ez éppen 90 éve augusztus 22-én történt, de a szörny létezésének kérdése azóta is izgalomban tartja az embereket, így Nessie legendává vált.

De tényleg létezik Nessie? Ha igen, most megpróbálják kicsalni a skót a vízből, ahogy csak tudják. Az Invernesstől délnyugatra található tó az évek során igazi turistalátványossággá vált, amelyre a világ minden tájáról érkeznek utazók, bizonyítékokat keresve. Most, tehát utoljára esélyt kap Nessie, hogy megmutassa magát – írja a siviaggia.it.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.