Új törvény korlátozza a hostelek és Airbnb-k működését Portugáliában

szálláshely
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 17. 14:23

A kisebb szállásadókra vonatkozó korlátozásokat vezetett be a portugál parlament a lakáspiac egyenlőbbé tétele érdekében, de az iparágban dolgozók szerint az új törvény veszélyezteti a hostelek és panziók jövőjét, valamint a nyaraló-bérlést.

Lisszabon Forrás: Shutterstock/Andrii Lutsyk

A Mais Habitação (Több lakás) nevű törvény az „alojamento local", azaz „helyi szálláshely" besorolású ingatlanokra vonatkozik, amelyek 10 szobásnál kisebb vendégházakat, hosteleket és Airbnb-stílusú lakásokat foglalnak magukba, írja a CNN.

A július 19-én elfogadott törvény értelmében gyakorlatilag nem nyílhatnak új, ilyen besorolású szálláshelyek 2030-ig, ezt követően pedig ötévente meg kell újítani a működési engedélyt. Tetemes új adókat is kivetnek majd ezekre a bérbeadókra, ami egyesek szerint sok családi vállalkozás tönkremeneteléhez vezet, átalakítva ezzel az ország növekvő turisztikai ágazatát.

A törvény a portugáliai lakhatási válságot kívánja kezelni. Az ország lakásügyi minisztériumának szóvivője a CNN-nek adott nyilatkozatában azt mondta: „A portugál kormány a lakhatást az egyik legfontosabb prioritásaként határozta meg 2016-ban", hozzátéve, hogy a cél az állami lakásállomány növelése a jelenlegi 2 százalékról.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.