Biei nagyjából 10 ezer lakosú városa nem is tűnik városnak, inkább falunak, annyi természeti szépség található benne, körülötte. Egy olyan hely, amelyet nagyon szeretnek a turisták, akik megcsodálhatják a sokszínű virágzást, vagy élőben láthatják a híres Blue Pond-ot, azaz Kék-tavat. Ez egy mesterségesen létrehozott tó, amelynek vize rendkívül kék a vízben feloldódott természetes ásványi anyagoknak köszönhetően.
A Kék-tó királykék színétől eláll a lélegzetünk, de a vizéből kiemelkedő vörösfenyők és fehér nyírfák látványa még tudja ezt a hatást fokozni. A körülbelül 5 méter mély víz meglehetősen hideg, és ez teszi lehetővé a növények zavartalan növekedését. A természeti parkkal körülölelt tó nem az idegenforgalom számára készült, véletlenszerűen jött létre, amikor katasztrófa-megelőzési munkákat végeztek a Tokachi vulkánnál. Amikor 1988-ban a Tokachi kitört, a lávafolyás okozta károk megelőzése érdekében egy gátat építettek a közeli folyónál, de a víz áttört, és mélyen befolyt az erdőbe, így jött létre a tó.
Ezt a területet sokáig nem ismerték, azonban a 2000-es években az arra járó fotósok kezdték egymás között terjeszteni hírt, hogy mennyi csodálatos dolog rejtőzik ott. A 2010-es években ez az információ eljutott a nagyközönséghez is, majd a közösségi oldalaknak köszönhetően az elmúlt években jelentős turisztikai célponttá vált, valamint azért is, mert az egyik tóról készült fotót az Apple egyik háttérképeként használták. Számos japán reklám és TV-műsor háttereként is szolgál a város.
A város közelében, a Bieigawa folyón található Shirahige vízesés. A folyó különféle ásványokat tartalmaz, és kolloid keletkezik belőlük. Amikor a vízesésben lezuhannak ezek a szemcsék, állítólag megcsillannak a napfényben, és kék fényt vernek vissza. A látványt egy kis fürdőzéssel is össze lehet kötni, hiszen a vízesés közelében található a Shirogane onsen, ahol a szabadban mártózhatnak meg a látogatók.
A város környéke is megérdemel egy komoly túrát, hiszen egy lenyűgöző természeti park veszi körül, amelynek színei az évszakok változásával festi át a környéket. De nem csak a Kék tó és a vadon látványa csalogatja ide a turistákat. A városba befelé haladva a megművelt dombokon elterülő virágmezőkről is szót kell ejteni.
A hatalmas, 15 hektáros virágtáblákban május elejétől október elejéig különféle virágok nyílnak. A virágzás csúcsa június végétől augusztus végéig tart. Mezőinek élénk színei több ezer látogatót vonzanak főleg júliusban és augusztusban.
Ezek a hatalmas kertek a szivárvány minden színében pompáznak, attól függően, hogy éppen milyen virágok nyílnak benne. Májustól a tulipánok és árvácskák virágoznak, júniusban a mák és a csillagfürt, majd júliustól augusztusig a levendula és a körömvirág pompázik. Bárki szabadon sétálhat egyet a kertben, de érdemes egy traktorbusszal is megcsodálni a látnivalókat. A virágmezők megtekintése ugyan ingyenes, azonban kérik, hogy a terület fenntartása érdekében a látogatók 200 JPY adományt ajánljanak fel.
Itt, a környéken lehetőség van lovagolni, és egy alpaka farm is található, melynek cuki lakóiért odavannak a látogatók. Még egy érdekesség: 1992 óta tartják a városban a Biei Egészséges Maratont, amely Japán minden tájáról vonzza a futókat.
(Forrás: skdesu.com, siviaggia.it, livejapan.com)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.