A világ leghíresebb országútja ráncfelvarrást kap

Chicago
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 01. 13:33
A történelmi 66-os út az Egyesült Államok és a világ egyik leghíresebb országútja. Manapság leginkább a muzeális értéke miatt népszerű, és többnyire csak a turisták és megszállottak keresik fel a közel 4000 kilométeres út egy-egy szakaszát.

A 66-os út nem mindig jelenik meg a Google Térképen, pedig létezik. Szokták a „Az országutak anyja", illetve „Az Egyesült Államok főútja" néven is emlegetni. Chicago belvárosának szívéből indul, és nyolc államon keresztül szeli át a kontinenst, míg Santa Monicánál meg nem érkezik a Csendes-óceánhoz. Végtelen termőföldeken, elfeledett városokon és látványos sivatagi tájakon halad keresztül, vintage neonfelirattal ellátott útszéli éttermek és motelek, Art Deco-stílusú benzinkutak szegélyezik.

66-os amerikai országút Forrás: Shutterstock

A 66-os országút építése 1926-ban kezdődött azzal a céllal, hogy összekösse a keleti és a nyugati országrészeket. Az átadást követően folyamatosan hosszabbították különböző szakaszokkal, ezért a köztudatban az 1938-ban átadott útvonalként maradt meg. A '60-as évek elején az államközi autópályák megjelenésével a kisebbrangú utak, mint amilyen a 66-os, kezdtek elnéptelenedni, mivel az új utakon nagyobb volt a megengedett maximális sebesség. Az országút pedig egy időre szinte teljesen kihalttá vált, egyes szakaszok pedig kezdtek a szó szoros értelmében eltűnni.

A Blue Swallow Motel Új-Mexikó államban Forrás: Nagel Photography/Shutterstock

Az út által érintett államok 1990-ben kezdtek rájönni arra, hogy egy óriási jelentőségű autóút halad át a területükön. Minden idők leghosszabb, legöregebb és egyben legzsúfoltabb autóútja muzeális értékekkel bír, így az országút megtartása kulcsfontosságú. Irtózatos iramban elkezdték hát az autóutat finoman felújítani és ezzel együtt kapta meg a Történelmi 66-os út címet is. A burkolatra elkezdték felfesteni a 66-os szimbólumát, valamint az állam nevét, hogy hol is tart az autópálya éppen.

A ma már múzeumként funkcionáló Hackberry volt Arizona államban Forrás: Andrey Bayda/Shutterstock

Az ország legszebb útjait felkaroló National Scenic Byways Program most újabb 1 millió dollárt adott a történelmi országút felújítására. Az összegből egy oklahomai egy mérföldes útszakaszon tervezik javítani a biztonságot az erre kerékpározók és autóvezetők számára. Az út új kanyarodási sávot kap, és fejlesztik a leálló sávokat is.

Ez az út egyike annak a több mint harminc, különlegesen szép helyeken végighaladó útvonalnak, amelynek felújítását 29 államban összesen 21,8 millió dollár értékben támogatják.

Forrás: Travel + Leisure, theroute-66.com, Wikipedia

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.