A Jersey sziget turizmusával foglalkozó Jersey Island Holidays oldal tanulmányában olyan úti célokat gyűjtött össze, amelyek ideálisak egy olcsó, ámde annál romantikusabb hétvégére, tudtuk meg a Time Out magazintól.
Olyan szempontokat elemzett, mint a taxizás, az ital, a szállás vagy egy vacsora átlagos ára két napra, így állt össze a lista Európa legkedvezőbb árú, párok számára ideális úti céljairól.
A listát a balkáni országok dominálják, illetve egy lengyel és egy magyar város is bekerült, mégpedig Debrecen, a 7. helyen. Csak érdekességként, egy másik elemzésben Veszprémet Európa 10 legjobb úti céljai közé választották 2023-ban. Erről bővebben itt olvashatsz.
Visszatérve a romantikus úti célokra a listát a szerbiai Nis városa vezeti, ahol egy átlagos hétvége költsége mindössze 49 ezer forintnak megfelelő összegre jött ki. Szerbia harmadik legnagyobb városában akad látnivaló bőven a római romoktól és középkori erődöktől az történelmi gyógyfürdőkig.
Aztán két boszniai város következik: Banja Luka, amelynek átlagos hétvégi költsége 52, és Tuzla, ahol átlagosan 53 ezer forintból jöhetünk ki jól.
Lássuk tehát a listát:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.