Hatórás hajsza után altatólövedékkel terítették le az Iszlámábád utcáin kóborló leopárdot, amely még csütörtökön szökött meg a pakisztáni főváros egy háztartásából – írta az MTI, az AFP hírügynökségre hivatkozva.
A ragadozóról több felvételt is megosztottak a közösségi médiában. A videókon a fiatal hím kocsik között sétált, fellökött egy embert, átugrott egy kerítést.
Az előzetes vizsgálatok alapján a leopárdot házi kedvencként tartották, nyugodt természetű, egyáltalán nem vad, azonban megrémült és folyamatosan ordít - mondta el Tarik Bangas, az iszlámábádi vadvédelmi hivatal igazgatója.
Pakisztánban a nagymacskákat a jólét és hatalom jelképének tartják.
Az ország hatóságai tavaly megtiltották az egzotikus emlősállatok importját, miután az elmúlt években nagy számban hozták be és tenyésztették őket, egyre nagyobb terhet róva a vadvédelemre.
Információink szerint Iszlámábád és Ravalpindi előkelő városrészeiben többen tartanak házi kedvencként vadállatot, köztük leopárdot"
- mondta Bangas.
A szökésben lévő hím négy embert sebesített meg könnyebben. A hatóságok végül altatólövedékkel kábították el, majd abba a fővárosi állatkertbe szállították, amelyet 2020-ban a hatóság bezáratott, mert rosszul bántak az állatokkal. A két-három éves leopárdot most egy barna medvével, egy tigrissel és több majommal együtt őrzik, ezeket az állatokat a vadvédelmi hatóságok az elmúlt hónapokban mentették meg.
A leopárd gazdáját a rendőrség keresi.
Iszlámábád a Margalla-hegységgel határos, ahol természetvédelmi övezetet hoztak létre a vadon élő leopárdok védelmére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.