A hajdúböszörményi pilóta, aki még Nelson Mandelát is szállította

repülés
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 16. 13:33
A Hajdúböszörményből származó, eredetileg asztalosként végzett 66 éves pilóta a 70-es években disszidált, és a Dél-afrikai Köztársaság felé vette az irányt, ami akkoriban óriási fejlődésen ment keresztül. Kiss Lajost hajtotta a kíváncsiság és a kalandvágy; egy hónapon belül pedig elkezdett dolgozni Johannesburgban.

Útja elején, a ma már sokat látott pilótát vonzotta a titokzatos, egzotikus helyszín, és mivel Afrikában azonnal fogadták, nem hezitált. Elmondása szerint az első időszak kissé nehéz volt, mert nem beszélte a nyelvet, nem volt helyismerete, de cserébe annyira lekötötték az ottani mindennapok, az új helyszínek, hogy egy percre sem unatkozott, és folyamatosan tanúlt valami újat az országról, a kultúrájáról.

Forrás: Kiss Lajos-archív

A magyar nyelvtől azonban nem vált meg, ezt ki is hangsúlyozta. A Dél-afrikai Köztársaságban azonban hatalmas szabadságra tett szert a kommunista Magyarországhoz képest. Oda mehettett, azt csinálhatta, amit csak akart. Így a munkavállalás is könnyebben ment. Először az építőiparban dolgozott, majd pár év után a bányaiparban folytatta a munkát. A repülés mindig is elérhetetlen álomnak tűnt, de ahogy szépen lassan egyre inkább megismerte Dél-Afrikát, egyre nagyobb volt a késztetés, hogy pilótának álljon.

Kiss Lajost nem támogatta sem légitársaság, sem gazdag rokonok. Összespórolta a pénzt, amit a bányában keresett, majd apránként - önállóan finanszírozva a tanulmányait - elvégezte a pilótaképzést. Mivel az ottaniak látták, hogy mennyit kínlódik, sokan a segítségére siettek. Kollégák, oktatók segítették az útján - és ezt a támogatást máshol nem kapta volna meg - mondta.

Nála mindenki VIP

A szakember negyven éve repül, és az év elején ünnepelte a 20 ezer órát, ami meglehetősen nagy teljesítménynek minősül a „légitaxizásban". Útjai során sok érdekes emberrel hozta össze a sors. Szállított üzletembereket építkezési helyszínekre, turistákat szafarizni, mindenkit, akinek volt rá pénze, hogy ne kereskedelmi járatokkal utazzon. De mindegy milyen beosztású volt az utasa, ő mindenkit VIP-nak tekintett, és tekint a mai napig.

Botswanai túra magángéppel - a kép csak illusztráció Forrás: Anton_Ivanov / Shutterstock.com

Ők fizetnek, én pedig a legnagyobb kényelmet, biztonságot szolgáltatom, amit csak tudok. Sokan vissza is hívnak, értékelik a hozzáállásomat, és az „akcentusos pilótát" kérik a következő útjukra is.

A '90-es években Nelson Mandelát is utaztatta, nem is egyszer. Egy végtelenül kedves, barátságos személynek írta le, aki már a puszta jelenlétével is nagy hatással volt rá. Sőt, egyszer Naomi Campbell-t, a híres modellt reptette el a Mandela-napra.

Esküvő a levegőben

Legérdekesebb utazásaként azt a sztorit választotta ki, amikor egy férfi megkérte, vigye el a párjával a Jóreménység foka felé, mert ott szeretné feleségül venni, a levegőben. Megbeszélték, hogy felszáll velük a pap, a tanúk, néhány családtag és ők. Egyeztettek, öt perccel az érkezés előtt szóltak, hogy mindeki készüljön, és a gép addig körözött a Jóreménység foka fölött, amíg véget nem ért a szertartás.

Elefántok és vadbivalyok

Kiss Lajos már jó pár éve egy rezervátum privát pilótájaként dolgozik. A munkára egy korábbi utasa kérte fel. Ha ezen a területen turistákat szállít, akkor általában ottmarad velük a szálláson, és részt vesz a szafarikon is.

Elefántok az Okavango-Delta vidékén Forrás: Shutterstock.com

Emlékei szerint egyszer szembe találkozott egy csorda vadbivallyal,de szerencsére egy arra járó autó létrájára felkapaszkodva megúszta a dolgot. Egy másik alkalommal pedig egy elefánttal találta szembe magát, de ő nem is mutatott érdeklődést iránta, pedig pár méterre álltak egymástól - a találkozás örök emlék maradt.

Ha még többet szeretnétek megtudni a veterán pilóta életútjának alakaulásáról, vagy arról, hogy mi hiányzik neki a legjobban Magyarországról, akkor olvassátok el a Haon.hu oldalán megjelent teljes cikket.

Nyitókép forrása: Shutterstock.com / Vadim Ozz - illusztráció

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.