Mozgolódni kezdett Japán 1200 éve szunnyadó vulkánja

vulkánkitörés
PUBLIKÁLÁS: 2022. július 18. 06:33

A Japánhoz tartozó Kjúsú-sziget Tsurumi hegye, a Garandake hegység területe évszázadokon keresztül békében és bőségben élt, annak ellenére, hogy egy vulkán árnyéka vetődik rájuk.

Ez a vulkán utoljára 867-ben tört ki, vagyis érthető, hogy az emberek nyugodtan építették a városaikat és az útjaikat a hegy lábánál, talán arról is megfeledkezve, hogy egy vulkán milyen veszélyeket is rejthet.

A Tsurumi utoljára 867-ben tört ki, vagyis érthető, hogy az emberek nyugodtan építették a városaikat és az útjaikat a hegy lábánál Forrás: Miya.m/Wikipedia

Most azonban a hegy mozgolódni kezdett; több mint 90 sekély földrengést is produkált július 8-án, aminek következtében a szakemberek kénytelenek voltak a riasztási szintet 2-es fokozatra emelni. Ez azt is eredményezi, hogy a hegyen lévő létesítményeket ki kellett üríteni, a környező lakosságot pedig felszólították, hogy ne közelítsék meg a vulkánt 1 kilométeres távolságra.

Amennyiben a vulkán kitörne, a hamucsóva nagyságától függően jelentősen is képes lenne befolyásolni a légi közlekedést. Ennél rosszabb, hogy mintegy 1 kilométeres sávban lenne képes piroklasztikus-áramlásokat okozni, írja a köpönyeg.hu.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.