Ilyenről még nem hallottunk: Legalább 10 embert megharapott egy delfin

tengerpart
PUBLIKÁLÁS: 2022. július 28. 11:02

Kevés ember létezik a Földön, aki ne lágyulna el a delfinek láttán, amelyek barátságosak, és szeretnek együtt úszni az emberekkel. A japán Fukui régió fürdőzőit azonban arra figyelmeztették, ne menjenek túl közel egy dühös delfinhez, mert már legalább 10 embert megharapott.

A hatóságok úgy vélik, hogy a támadásokat egyetlen barátságtalan delfin hajtotta végre, amelyre már tavaly áprilisban felfigyeltek egy másik tengerparton. A helyi sajtó szerint a nyári szezon július 9-i hivatalos megnyitása óta legalább 10 alkalommal harapta meg a fstrandolókat. A támadások közül kettő 40 év körüli férfiakat ért.

A sérülések eddig csak könnyűek voltak, de a helyi hatóságok szerint „potenciálisan súlyos sebek" is keletkezhetnek.

Az emberek sokszor nincsenek azzal tisztában, hogy a delfinek nem szeretik, ha megérintik az orrukat vagy a hátuszonyukat.

A turisták gyakran zavarják az állatok pihenését is - illusztráció Forrás: vrgoberdhan/Pixabay

Fukui önkormányzata a tengerparton felállított egy olyan eszközt, amely ultrahang kibocsátásával elriasztja az agresszív delfin közeledését. Kihelyeztek egy táblát is, amely figyelmezteti az embereket, hogy ne érintsék meg a delfineket, és tartsák tőlük a távolságot – írja a Mirror.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.