Több kerékpár, mint autó közlekedik a 10 négyzetkilométeres La Digue szigetén, ahol mindent megtesznek, hogy megmentsék a helyet a tömegturizmustól, és egy ritka madárfajt is – olvasható a BBC oldalán.

Ez a hely biztosan nem úszik benzingőzben Forrás: AFP/VUANO Tristan / Hemis.fr/Vuano Tristan / Hemis.Fr

La Digue vitathatatlanul az egyik legismertebb a Seychelle-szigetek 115 szigete közül. Évente turisták ezreit vonzza az Anse Source d'Argent, amelyet a történelem előtti időket idéző impozáns sziklái miatt gyakran a világ legtöbbet fényképezett strandjaként emlegetnek.

Ezen kívül madármegfigyelők érkeznek a világ minden pontjáról, hogy láthassák a veszélyeztetett Seychelle‑szigeteki paradicsom‑légyvadász madarat.

De a sziget talán kevésbé ismert csodája az, hogy a helyieknek sikerült korlátozniuk az autós forgalmat, így védve a területük érintetlen szépségét. A mindössze 3000 lakosú szigeten büszkék arra, hogy a kerékpárt használják fő közlekedési eszközként, szemben a nagyobb, szomszédos Mahé és Praslin szigetekkel. A helyiek számára az autó felesleges, a kerékpárral való közlekedés pedig mindig is egy életforma volt. A turisták is szívesen részt vesznek a helyi hagyományokban, akik kerékpárt bérelve fedezik fel a szigetet.

A helyiek is szívesebben használják a biciklit fő közlekedési eszközként Forrás: Hemis via AFP/Frumm John

A szigeten jelenleg 60 autó közlekedik, ami jelentős növekedés a 80-as években tapasztalt 10-hez képest, amikor csak a gazdag családok engedhették meg maguknak, hogy autót tartsanak. De ez még így is csekély szám, ami részben az itteni egyéni gépjármű-tulajdonlás nehézségeihez köthető. "Ha ennél több jármű lesz La Digue-n, a csend és a nyugalom megszűnik, és ez határozottan nagy hatással lesz a turizmusra, a környezetre és az ökoszisztémára" – mondta Patrick Andre a Seychelle-szigetek közlekedési minisztere.

A fekete légykapó egy különösen veszélyeztetett faj a szigeten Forrás: AFP/LEEMAGE

"Az utóbbi időben La Digue szigetén megnőtt az építkezések és fejlesztések száma, és ez komoly aggodalomra ad okot a légyvadász madarak populációja tekintetében" – mondta Josianna Rose, a Veuve rezervátum parkőre. 2008 óta a természetvédők néhány tucat légykapót szállítanak a szomszédos szigetekre egy tenyésztési program keretében, amely biztosítja ennek a ritka madárfajnak további megfelelő élőhelyeit.

La Digue most moratóriumot rendelt el új turisztikai létesítmények építésére 2023-ig, a helyi természeti erőforrások megőrzése érdekében.

"Ha valóban azt akarjuk, hogy a La Digue továbbra is Seychelle-szigetek egyik gyöngyszeme maradjon, ezen a ponton el kell tudnunk kezdeni a sziget fejlődésének ellenőrzését és figyelemmel kísérését" – mondta Sherin Francis, a Seychelle-szigeteki Idegenforgalmi Hivatal vezérigazgatója. Valamint tárgyalások folynak a magángépjármű-tulajdon betiltásáról, és az üzemanyag-függő járművek fokozatos megszüntetéséről is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.