Tudományos célból 15 önkéntes vonult el egy franciaországi barlangba

Lombrives
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 15. 08:32

27 és 50 év közötti önkéntesek zárkóztak be Európa egyik legnagyobb barlangjába, ahol a világtól teljesen elzárva, a föld alatt fogják eltölteni a következő negyven napot. Mint a kísérlet vezetője, Christian Clot francia-svájci kutató elmondta, a küldetés célja, hogy tanulmányozza az idő- és térérzékét elvesztett ember adaptációs képességeit, amely alapvető kérdéssé vált az egészségügyi válságban.

Így néz ki a barlang bejárata belülről Forrás: Hemis via AFP/Gardel Bertrand

"Szélsőséges helyzetben, egy új környezetben, láthatóan nem igazán tudjuk, hogy csoportosan hogyan válaszoljunk az ilyen változások hatásaira" - vélte tavaly szeptemberben a Human Adaptation Institute alapítója és a Deep Time elnevezésű projekt létrehozója. A kutató és az általa kiválasztott hét férfi és hét nő óra, telefon és természetes fény nélkül költözik be egy 12 fokos és 95 százalékos páratartalommal rendelkező, földalatti barlangba, ahol pedálos áramfejlesztő generátorral fogja a szükséges áramot kitermelni.

A barlangot körültekintően rendezték be Forrás: AFP/Georges Gobet

A szenzorokkal felszerelt önkénteseket, illetve a reakcióikat mintegy harminc tudományos szakember figyeli folyamatosan a föld felett. Korábban a hasonló jellegű missziók célja az emberi test pszichológiai ritmusának tanulmányozása volt, ezúttal azonban az vizsgálják, hogy az időérzék elvesztése milyen hatással van az ember emocionális és kognitív funkcióira. A 14 önkéntes mind francia, van köztük ékszerész, orvos és biztonsági őr, korábban nem ismerték egymást és valamennyien ingyen vesznek részt a kísérletben.

A bejárat kívülről Forrás: AFP/Georges Gobet

A barlangban három különválasztott teret alakítottak ki, egyet a pihenésre, egyet az általános életre, egyet pedig a helyszín topográfiájának tanulmányozására. A barlangba négy tonna élelmiszert és vizet, valamint egyéb olyan felszereléseket vittek le előzetesen, amelyekkel a 15 ember negyven napig teljesen el tudja magát látni. A Deep Time projekt 1,2 millió euróba került, amelyet a francia-svájci kutató szponzorált - adja hírül az MTI.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.