A thai haditengerészet matrózai négy rémült, halványvörös macskát mentett meg egy hajóról, amely az Andamán-tengeren kapott lángra. Miután a legénységet sikerült kimenejíteni, néhány haditengerész még visszament ellenőrizni a fedélzetet és az olajszivárgást, amikor rábukkantak a vörös cicákra. Az egyik hősies matróz a vízben a hátán vitte el egyesével a négy macskát a legközelebbi mentőcsónakba – írja cikkében a BBC.
A Reuters legfrissebb információja szerint a vizes kalandot szerencsésen túlélt cicákat a parancsnokságra vitték, jól vannak, egészségesek, és a megmentőik gondoskodnak róluk. A Phamonsin Nava 10 névre keresztelt halászhajó kedden gyulladt ki, majd kezdett süllyedni mintegy 13 kilométerre a thaiföldi Ko Adang-szigettől. A hajó legénységének mind a nyolc tagja a hajóról a tengerbe ugrott, akiket egy arra járó halászhajó mentett ki.
A cicák tényleg csak a haditengerészeknek köszönhetik életüket, akiket csak azért hívott ki a mentő halászhajó, hogy emberélet után kutatva átvizsgálhassák a helyszínt. Wichit Pukdeelon, a haditengerészet légi- és partvédelmi részlegének első tisztje azonban kamerájával ráközelített a hajóra, és meglátta az apró macskafejeket, akik egy gerendán egymás mellett kuporogva próbálták túlélni a helyzetet.
A négy bundás és az állatmentő haditengerészek történetéről szóló szerdai Facebook-bejegyzés több mint 2500 hozzászólást kapott, amely mind a matrózokat dícsérte, kiemelve azt, hogy a thai embereknek bizony nagy szíve van.
Címlapfotó: PO1 WICHIT PUKDEELON Facebook via REUTERS
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.