A sötéttel és bizonytalansággal teli időben csak annyit tehetünk, hogy keressük a fényt – ezzel a mondattal jelentette be a görög kulturális és sportminisztérium közleményében, hogy az Onasszisz Alapítvány segítségével új díszvilágítást kapott az Akropolisz. A projekt terveit a nemzetközileg elismert, Emmy-díjas fénytervező, Eleftheria Deko készítette.
"Az Akropolisz civilizációnk egyik legfontosabb műemléke. Egy élő szimbólum, amely kiállta az idő próbáját, és egyben Athén legismertebb tereptárgya, ahova a város minden útja elvezet. Egy olyan helyre, amely képes elfeledtetni velünk a környező városi tájat is. Az Akropolisz kiemelkedik harmóniájával, szépségével és emberi léptékével, mostantól pedig szebben és ragyogóbban világít majd, mint valaha" – olvasható az Onasszisz Alapítvány weboldalán.
Szeptember 30-án este nyolc órakor élő videóközvetítésben lehetett látni, ahogyan az athéni Akropolisz új fényekkel telik meg. Az új világításrendszer jobban kiemeli a mészkősziklákra épült fellegvár egészét, az épületeinek formáit, falait és domborműveit. Az Onasszisz Alapítvány YouTube-csatornáján ma is visszanézhető hogyan leheltek a fények szerda este új életet az Akropolisz márványaira:
Az Akropolisz legjelentősebb épületei – köztük a Parthenón, a görög klasszikus kor egyik leghíresebb építménye –, az i.e. 5. században készültek. Az ókori Görögország és az athéni demokrácia örök jelképének tartott Parthenón súlyos károkat szenvedett, amikor 1687-ben az ostromló velenceiek gránátja felrobbantott az akkoriban lőporraktárként hasznosított épületet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.