Dél-Afrikában októbertől tárt karokkal várják a turistákat - ha negatív Covid-teszttel rendelkeznek

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. szeptember 18. 16:24

Dél-Afrika arra készül, hogy március óta először újra nyitja a határait a nemzetközi utazók előtt. Cyril Ramaphosa köztársasági elnök a nemzethez intézett korábbi beszédében megerősítette, hogy a folyamat október 1-jén kezdődik. Ez a lépés azért lehetséges, mert az ország a fertőzések jelentős csökkenését követően vasárnaptól belép a nemzeti karantén riasztás „első szintjére". Dél-Afrikában jelenleg átlagosan kevesebb, mint 2000 Covid-19 esetet regisztrálnak naponta.

A nyers természet élénken jelen van ebben a változatos képet mutató országban Forrás: Herbert Bieser/Pixabay

Ramaphosa ugyanakkor elmondta, hogy az utazás korlátozva lesz olyan országok között, amelyek nagy kockázatúnak tekinthetők, és ezen országok listáját a következő napokban fogják közzétenni. Minden külföldről érkezett utazónak be kell mutatnia egy Covid-19 igazolást, amely az érkezés napja előtti 72 órán belül készült vagy az érkezéskor karantén vár rá aztuazóra.

Három nemzetközi repülőtér – az O.R. Tambo, a Cape Town és a King Shaka – nyílik meg, valamint egy kikötő. Kgomotso Ramothea, az Egyesült Királyság és Írország dél-afrikai turizmus központjának vezetője kijelentette: „Ez rendkívül pozitív lépés a dél-afrikai turizmus helyes irányába. Bár a következő napokban további részletek várnak kidolgozásra, ez a fejlődés valóban pozitív üzenet a világnak, miszerint Dél-Afrika a turizmus fellendülésének útjára lépett. Az Egyesült Királyság az első számú nemzetközi utazási piacunk – közülük sokan visszatérő látogatók, akik érzelmi kapcsolatban állnak Dél-Afrikával, valamint az első alkalommal utazók, akiknek a bakancslistáján szerepel Dél-Afrika, és akik reméljük, hogy megragadják az alkalmat, hogy meglátogassák az országot egy ilyen nehéz év után."

Többekkel együtt az O.R. Tambo Nemzetközi repülőteret is hamarosan megnyitják Forrás: Origo

A bejelentéssel együtt a Virgin Atlantic is megerősítette azt a szándékát, hogy október 18-tól újraindítja az országba induló járatokat. A dél-afrikai újranyitás egy egyre növekvő tendencia része, az UNWTO Turisztikai Világszervezet ezen a héten kijött adatai azt mutatják, hogy az országok több mint fele mára lazított az utazási korlátozásokon a járvány csúcspontján – írja a Breaking Travel News.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.