Fogynak az utasok - vége a nyárnak a horvát tengerparton

forgalom
PUBLIKÁLÁS: 2020. augusztus 29. 18:12

A spliti hatóságok jelentése szerint augusztus utolsó hétvégéjén jelentősen csökken a forgalom, ennek ellenére így is megfordul legalább 60 ezer turista a horvát tengerparti város repülőterén és kikötőjében. A TotalCroatiaNews szemléjében arról ír, hogy Splitben a Resnik reptéren szombaton és vasárnap 150 gép landol, amelyek 20 ezer utast szállítanak a városba, ez a nyár korábbi időszakaihoz viszonyítva jelentős visszaesést jelent.

Splitben jelentősen csökkent a forgalom augusztus utolsó hétvégéjén Forrás: Pixabay / Készítette: Michelle Maria

Mate Melvan, a repülőtér képviseletében elmondta, hogy augusztusban a tavalyi forgalom 40 százalékát bonyolították, amivel a körülmények tekintetében nagyon elégedettek. Az egész évet tekintve pedig 550 ezer utas fogadásánál jár a reptér, ami szintén elégedettségre ad okot, különösen, hogy április, május, június hónapokban összesen 30 ezren fordultak meg a spliti reptéren.

A spliti kikötő számai is alátámasztják, hogy a szezon a végéhez közeledik, ez lesz az első hétvége, amikor a környék szigeteire tartó kompokból nem kell extra járatot a menetrendbe iktatni, összesen pedig 40 ezer turista és 10 ezer autó érkezésére számítanak.

A megbetegedések számának növekedése miatt a héten korlátozásokat vezettek be Split-Dalmáciában: csütörtöktől két hétig kötelező a szájmaszk viselése zárt térben, megtiltották a látogatást az idősotthonokban, és mivel új járványgócok alakultak sporteseményeken és edzőtermekben, a sportrendezvényeket nézők nélkül lehet csak megtartani, az edzőtermeknek pedig be kell zárniuk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.