Felújították a strandot Herceg Noviban

tengerpart
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 20. 12:38

Már készülnek a nyári szezonra a montenegrói Herceg Noviban. A tengerparti strandra ráfért némi felújítás, ezt végezték el az elmúlt hetekben.

Montenegró, Herceg Novi Forrás: Shutterstock / Készítette: rospoint

A strand infrastruktúráját jelentősen megrongálták a tavalyi év végén érkező erős hullámok, megrepedezett és feltöredezett az aszfalt, amit sürgősen rendbe kellett hozniuk, hiszen ilyen állapotban nem várhatják a nyaralni érkező turistákat.

A helyiek mintegy 15 ezer eurót szántak a károk elhárítására: visszaépítették az egyik tengerparti étterem védőfalát, amely lehetővé teszi, hogy a turisták közkedvelt vendéglátóhelye továbbra is gondtalanul működhessen.

Újdonságnak számít továbbá, hogy a strand törött beton részeit eltávolítják, de nem aszfaltozzák újra, hiszen három évente rendszerint tönkretették a hullámok. Helyette más megoldást találnak ki még a szezon kezdete előtt.

Igalóban a strand bejáratánál található korlátokat és a lépcsők melletti korlátokat is kicserélik, amit szintén megrongált az időjárás. A nyár kezdetére minden a helyére kerül, hogy a turisták gondtalanul üdülhessenek Montenegróban - tudtuk meg a Montenegrói RTV híréből.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.