Ilyen árakkal kell számolnia, ha a balkáni országok tengerpartján nyaral

Dubrovnik
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 21. 12:19

A szerb Blic napilap arról készített egy remek összefoglalót, hogy miként változtak az árak a balkáni tengerparti országban a tavalyi évhez képest. Az összegyűjtött árak alapján Görögországban és Montenegróban nincs jelentős változás, míg egy horvátországi nyaralásra az idén többet kell félretenni, mint az előző években.

Dubrovniki strand Forrás: Shutterstock / Készítette: Simun Ascic

Horvátország egyre drágább

Horvátországban a szállások árai 5-15 százalékkal emelkedtek, attól függően melyik településen szeretnénk nyaralni. Emellett a napozóágyak is többe kerülnek, mint tavaly: 10-20 eurót is fizethetünk egy ágyért egy napra. Az élelmiszer árai nem változtak jelentősen, így a parton 2,5-3 eurót kérnek a palacsintáért, 1,5 eurót a minifánkokért, egy gombóc fagylaltért 1 eurót, egy kávéért szintén 1 eurót, egy üdítőért pedig 2 eurót kell fizetni a szerb lap szerint. Egy egyszerűbb éttermi ebédre pedig körülbelül 10 eurót lehet számolni.

Görögországban maradtak a tavalyi árak

Görög tengerpart Forrás: Shutterstock / Készítette: Aleksandar Todorovic

Az egyik legkedveltebb görög üdülőhelyen, Halkidikin nem változtak az árak a tavalyihoz képest a Blic felmérései szerint. A gyros továbbra is 2,5 euró, a szuvlaki pedig nem egész 3 euró. Az olcsóbb éttermekbenmár 8 euróért is megebédelhetünk, ha viszont csak egy kávére ülünk be valahová, 2 és 4 eurós kiadásra számolhatunk, a sör pedig 3 és 5 euró között mozog. Egy kisebb palack ásványvíz 50 cent, a másfél literes palackért pedig 1,5 eurót kell fizetnünk. Amennyiben a parton napozóágyat bérelnénk, ez 5-15 euróba kerül.

Montenegró továbbra is kedvező árakat kínál

Montenegró, Kotor Forrás: Shutterstock / Készítette: canadastock

Montenegróban tavaly már 5 euróért is lehetett tengerparti szállást foglalni, a szállásaik idén rohamosan fogynak, az árakat mégsem emelték fel. A napozóágyakért napközben 5-15 eurót kérnek, késő délután pedig ingyenesen használhatók. A part melletti étkezőkben átlagosan 1-5 eurót között mozognak az árak, attól függően mit választunk. Egy kávé ára a montenegrói tengerparton 80 cent és 1,8 euró között mozog. Az éttermi árak is hasonlóak mint tavaly, így egy ebédért 4 vagy akár 40 eurót is fizethetünk, a hely és az étel kiválasztásának függvényében - írja a Blic.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.