Ebben az olasz kisvárosban fizetnek a bringával megtett kilométerekért

egészséges életmód
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 12. 08:29

Egy 330 ezer lakosú dél-olasz kisvárosban, Bariban februártól 0,20 eurót fizetnek kilométerenként azoknak, akik hajlandóak kerékpárral munkába járni. A programban 1000 lakos vehet részt, a kezdeményezésről a CityLab híre alapján számolt be a Sokszínű Vidék.

Megéri két keréken járni dolgozni Forrás: Shutterstock / Készítette: Monkey Business Images

Azokkal az utakkal is kereshetnek a kerékpározók, amikor épp nem munkába tekernek, ilyenkor a résztvevők kilométerenként 0,04 eurót kapnak. A terv bár szokatlannak tűnhet, a kerékpározás szerelmesei körében nagy népszerűséget keltett. A programban nemcsak a plusz pénz miatt éri meg résztvenni, a közegészségügyi hatásai is nyilvánvalóan pozitívak.

A korábbi hasonló kezdeményezések valamiért mégsem arattak egyöntetű sikert. A hasonló dán akcióban résztvevők 6%-a nyilatkozta azt, hogy csak a pénz miatt vett részt a programban. Franciaországban 2014-ben az derült ki a "kerékpározz-fizetésért" programból, hogy mindössze 5 százalékkal csökkent az autók száma a forgalomban. Az ötletgazdák azonban kíváncsian várják az eredményeket, és remélik, hogy Bariban a kezdeményezés beválik majd.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.