Nemrég adtunk hírt róla, hogy Macedónia fővárosában, Szkopjéban ingyenessé tették a tömegközlekedést, a parkolási díjakat pedig megduplázták, hogy javítsanak a levegő tisztaságán. Most Prágában is hasonló döntésre jutottak: azokon a napokon, amikor erősen szennyezett a levegő, nem kell fizetni a városi buszok és villamosok használatáért – írja az MTI.
Az intézkedés már a szmogriadó legalacsonyabb fokozata esetén életbe lép. Az ingyenesség minden tömegközlekedési eszközre vonatkozik, az viszont könnyen előfordulhat, hogy tömegnyomorban kell utaznia, ugyanis a járművek már egy átlagos napon is túlterheltek.
Prágában évente átlagosan 5-7 szmogosnak minősített nap van, de ez lehet több is, mert tavaly szigorítottak a légszennyezettségi határértékeken. Csehországban a főváros a második legszennyezettebb levegőjű település Ostrava után. Míg az észak-morvaországi városban főleg a gyáripar a felelős a rossz levegőminőségért, Prágában a szennyezés 80 százaléka a közlekedésből származik. A prágai önkormányzatnak olyan tervei is vannak, hogy korlátozza a szilárd tüzelőanyagokkal való fűtést is.
A szomszédos Szerbiában is veszélyesen szennyezett a levegő, a napokban Szabadkán volt a legrosszabb a helyzet. A thaiföldi fővárosban pedig akkora a szmog, hogy az iskolákat is be kellett zárni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.