A régészeti területen jelenleg óriási erőkkel folynak a helyreállítási munkálatok, és várhatóan 2019-ben már újra látogathatjuk Palmürát – írja a Lonely Planet. A szír polgárháború alatt az ISIS kétszer is elfoglalta a romegyüttest, de 2017 márciusa óta stabilan a szír kormány kezében van.
A leletek helyreállításáért az UNESCO felel, és nagy reményeket fűznek ahhoz, hogy már 2019-ben újra fogadhat turistákat a hely. A restaurációs munkálatokban számos külföldi intézmény és szervezet segít és működik együtt. A szobrok nagy részét Damaszkuszba szállították például, ahol orosz szakemberek dolgoznak rajtuk.
Hiába az optimista jövő nyári nyitás, a turisták azonban a nemzetközi helyzetre tekintettel nem fogják rögtön egymás sarkát taposni Szíriában. Jelenleg a legtöbb ország külügyminisztériuma nem javasolja az országba utazást, így hazánké sem.
A polgárháború most is tart, bár úgy tűnik, utolsó nagy ütközetére hamarosan sor kerül: a lázadók kezében már csak az északnyugati határ közelében elterülő Idlib városa van, a kormány pedig hamarosan össztűz alá veszi, bár folynak tárgyalások, hogy végül elkerülhessék a vérontást.
Szíriában több fontos régészeti leletegyüttesen is folynak helyreállítási munkálatok, többek között Aleppóban, ahol az óváros harmada megsemmisült, a maradék rész pedig súlyos károkat szenvedett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.