A filmvállalat egy "légi villamos" létrehozását szorgalmazza abból a célból, hogy a népszerű Hollywood felirathoz szállítsa a turistákat – írja a Bloomberg. A Hollywood Skyway néven futó projekt a tervek szerint százmillió dollárba fog kerülni.
A Warner Bros. fedezi majd a villamos tervezését, megépítését és működtetését is. A cél az, hogy eltereljék a forgalmat a környező lakónegyed utcáiból, de továbbra is lehetővé tegyék, hogy a turisták fotókhoz pózolhassanak a feliratnál. A forgalom errefelé ugyanis jelentősen megnövekedett, mióta az online térképalkalmazások, mint például a Waze könnyebbé tették az idejutást. A felirat mellett csak kevés parkolóhely áll rendelkezésre, az is kanyargós, szűk, lakóövezeti utcákon.
A Warner Bros., mely jelenleg az AT&T telekommunikációs vállalat tulajdonában áll, azért javasolta ezt a merész megoldást, mert a filmstúdió egyébként is telephelyén keresztül kínálja a felirat egyik legkönnyebb megközelítését, és szeretné ezzel a gesztussal segíteni a helyi közösséget. Az ötlet egyelőre gyerekcipőben jár, a megvalósítást öt év múlvára tervezik. A helyi turisztikai hivatal becslése szerint a Los Angeles-be áramló turisták száma 2020-ban eléri az évi ötvenmilliót.
A feliratot egyébként 1923-ban emelték, hogy egy itt épülő új lakóparkot reklámozzanak vele, de népszerűsége miatt végül nem bontották el. A hetvenes évekre annyira leromlott az állapota, hogy aggógó helyiek, többek között Hugh Hefner fogtak össze azért, hogy renoválják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.