A T3 Coupé elnevezésű projekt keretében készülő elegáns, különleges dizájnú villamoskocsit, amelyben többek között asztalok, kiszolgálópultok, zenegép és táncparkett is lesz, a berlini InnoTrans közlekedési kiállítás keretében mutatják be szeptemberben a nagyközönségnek, majd néhány héten belül már üzembe is helyezik Prágában. A cseh főváros tömegközlekedési vállalata, amely a villamost készíti, azzal számol, hogy a speciális „partyvillamosokra" külföldön is igény lesz.
Egy partyvillamos kialakítása a hatvanas évekbeli, ma már kiselejtezett villamosokból (Tatra T3) mintegy 7,5 millió koronába (90 millió forint) kerül. Előzetesen azzal számolnak, hogy a bulivillamos kikölcsönzése egy órára 5900 koronába (75 ezer forint) fog kerülni. A költségek megtérülését a prágai tömegközlekedési vállalat 5-6 év alatt várja.
Az átalakított villamosnak csak egy ajtaja lesz és egyszerre körülbelül ötven személy utazhat, szórakozhat rajta. A vagon belső terét Anna Maresová neves cseh dizájner tervezte. Eredetileg a vállalat egy nyitott turistavillamosban gondolkodott, de kiderült, hogy a zárt járművek nyitottá átalakítása műszakilag nagyon bonyolult, ezért az elképzeléseket módosították.
A cseh partyvillamosok iránt állítólag már néhány német és francia város is érdeklődik. A közlekedési vállalat azzal számol, hogy Prágában a villamos új idegenforgalmi látványosság szerepét is betölti, és a turisták számára is vonzó lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.