Többségünk megszabadul az autójától, ha annak motorja feladja a küzdelmet, de nem így Mohammed Al Malaheem, aki inkább kétszemélyes szállodává alakította az övét – írja a CNN. Ráadásul nagyon úgy néz ki, ez lett egyben a világ legkisebb hotelje is.
A jordániai sivatagban található Volkswagen Beetle tulajdonosa állítja, hogy vendégeinek ötcsillagos kényelmet tud biztosítani. Az Al Jaya faluról úgy nyilatkozik az Abu Ali néven ismert férfi, mint élete értelméről: itt született, itt nőtt fel, sosem menne máshová. Hozzáteszi: olyan fába akarta vágni a fejszéjét, mellyel lakóhelye felkerül a turisztikai térképekre, hogy másik is megtudják, a környéken ez a legeslegszebb hely.
A javarészt már elhagyatott falu Al Shoubak mellett található, mely a maga 12. századból származó erődje révén már ismert az utazók körében.
Mióta 2011-ben megnyitotta a hotelt, folyamatosan vannak vendégei, Ali elmondása szerint VIP-vendégek is szálltak már meg itt. A Bogár belső terét a lánya által kézzel készített, gyöngyökkel kivarrt textilek díszítik. Az autó mellett felirat hirdeti, hogy a világ legkisebb szállodája található itt – a valóságban a Guinness Rekordok Könyve szerint ez a németországi Ambergben található, 2,5 méteres Eh'häusl Hotel.
Abu Ali eltökéltsége abban is megmutatkozik, hogy bankhitelből a szomszédos barlangot „lobby-vá" alakítsa. Ezt a szomszédos Montreal vár építtetője, I. Baldwin után „Baldwin barlangjának" keresztelte el, és teát, kávét szolgál itt fel a vendégeknek. Akinek nem jut éjszakai szállás, azt étellel tudják vendégül látni – természetesen Ali felesége és lányai készítik a helyi fogásokat. Ugyanitt Ali egy kis szuvenírboltot is működtet, ahol antik darabokat, ékszereket, rézeszközöket lehet vásárolni.
Egy éjszaka a sivatagi Bogárban nagyjából 56 dollárba kerül. Abu Ali abban reménykedik, hogy hamarosan több Beetle-lel is gyarapíthatja szállodáját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.