A svédek azt szeretnék, hogy ismerje meg a helyieket

Göteborg
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 10. 15:46
A svédek azt szeretnék, hogy ismerje meg a helyieket

Amikor az Airbnb megkezdte működését, még az volt a célja, hogy a turistát a helyivel összeismertesse, és ezáltal az illető jobb rálátást kapjon arra a kultúrára is, amelyet felkeresett. Manapság azonban ez a nemes cél megkopott: az utazók sokszor nem is találkoznak a szállásadójukkal, csupán a kulcsát kapják meg valahol a bérelt házhoz, lakáshoz.

Göteborg éjszakai bárjaiban kezdte pályafutását az Ace of Base együttes Fotó: Achim / Flickr.com

Ettől még persze továbbra is él az igény, hogy az utazó láthassa, hogyan élnek a helyiek. Nyugat-Svédország turisztikai hivatala rá is érzett erre. Ismerje meg a helyieket! címmel kampányt indított, mely pontosan a fenti igényre kínál megoldást – írja a Condé Nast Traveler.

A Vänern-tó az EU legnagyobb tava - biztosan akad, aki elvisz itt egy körre a csónakjával Fotó: Micael Carlsson / Flickr.com

Úgy tűnik, Göteborgban sok olyan helyi van, aki szívesen állt kötélnek. Így aztán, aki arra jár, a hivatal által létrehozott honlapon keresztül találhat egy helyit, aki magával viszi mondjuk kocogni a városban, vagy éppen végigkalauzolja a helyi kézművesvásáron. Találhat valakit, aki megtanítja, hogyan kell a helyi sütit elkészíteni, vagy éppen pont ugyanaz a hobbija, mint a városba érkezőnek. A két fél a honlapon keresztül veszi fel egymással a kapcsolatot. A közvetítésért általában kell valamilyen díjat fizetni, ez azonban csupán arra szolgál, hogy a kapcsolódó költségeket fedezze; a helyiek nem kapnak pénzt azért, hogy turistákat kalauzoljanak. A fent leírt kocogás például teljesen ingyenes. A programról többet annak honlapján tudhat meg.

Aki közvetlennek született, annak könnyű bárhol boldogulni: besétál egy bárba, és szóba elegyedik a helyiekkel. Aki viszont nem, annak nagy segítség lehet egy ilyen hivatalos platform, mely nem csupán kellemes élményekhez segítheti úticélján, de meglehet, egy baráttal is gazdagodnak a felek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.