Írtunk már káprázatos helyeken fekvő szaunákról, ahol a kilátás is ennek megfelelően pazar, de ilyet még mi sem pipáltunk. Az aranytojást tojó tyúk a jelek szerint Svédországban járt, és tudta, mi a helyiek gyengéje – írja a Condé Nast Traveler.
Az észak-svédországi Kiruna városának lakóira igencsak rájár a rúd. A közeli bányakitermelés miatt a város alapja instabillá vált, és a lakosok kénytelenek voltak szó szerint három kilométerrel arrébb költöztetni a városközpontot. Érthető módon a költözés ténye nagy felzúdulást keltett az Északi-sarkkörön fekvő város tizennyolcezer lakója körében, így aztán nem csoda, hogy kellett nekik egy hely, ahol kiengedik a gőzt. Egy építésziroda, mely szimpatizál az ügyükkel, egy szaunával lepte meg őket.
Nem is akármilyen szaunával. Az unalmas fakocka helyett a Bigert & Bergström építészcég egy aranytojást álmodott meg, melynek célja, hogy a helyiek „ötlet-inkubátorként" használhassák. A napelemes szauna kívülről szuperextra, belülről pedig pontosan azt adja, amit minden más szauna: izzasztó meleget.
A nyolcszemélyes pihenő használata ingyenes, de előre be kell jelentkezni rá. Ezenkívül lehetőség van tizenöt euróért szaunacsomag vásárlására, mely törölközőből, fürdőköntösből és szauna-snackekből áll, bár ez utóbbi rejtély, hogy micsoda.
Ha a nyári hőségben is nyitva tartó jéghotelbe tart, érdemes ide is beugrani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.