Róma metró helyett drótkötélpályában gondolkodik

citybreak
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 17. 16:35
Róma metró helyett drótkötélpályában gondolkodik

Külföldi példák nyomán kabinos drótkötélpályával kapcsolná be az örök város vérkeringésébe Róma egyes nyugati kerületeit Virginia Raggi főpolgármester – írja az MTI.

A négy kilométer hosszú drótkötélpálya az A-metróvonal Battistini kerületben lévő végállomását kötné össze Casalotti külső kerülettel.

A riói kabinos megoldás Fotó: Chang'r / Flickr.com

A polgármester szerint a tervezett funivia, pontosabban cabinovia 90 millió euróba (28 milliárd forint) kerülne, olcsóbb lenne minden más megoldásnál, menetirányonként óránként maximálisan háromezer utast szállíthatna közel huszonkét kilométeres óránkénti átlagsebességgel, vagyis a teljes táv megtétele tizenkilenc percig tartana. Hétköznaponként átlagban negyvenháromezer utassal számolnak.

A polgármester, akinek a hivatalba lépése óta egyre több utcai lámpát cserélnek ki a vitatott hideg fényű LED-lámpákra Rómában, hivatkozott egy felmérésre, miszerint a két érintett kerület lakosainak 65 százaléka venné igénybe az újszerű közlekedési eszközt, és reményét fejezte ki, hogy a projekt még mandátuma lejárta előtt valósággá válik.

Riói drótkötélpálya-állomás Fotó: Nan Palmero / Flickr.com

A projekt keddi bemutatóján hivatkoztak arra, hogy hasonló létesítmények sikeresen működnek néhány más világvárosban, így Londonban, Ankarában, Mexikóvárosban és Rio de Janeiróban. Egy biztos: olyan látványosság biztosan nem lesz, mint a Trevi-kút, mely több bevételt hoz a városnak, mint a múzeumi belépők. De a zsúfoltságon biztosan javít majd valamelyest.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.