A Kanári-szigeteken épülhet a világ egyik legnagyobb teleszkópja

teleszkóp
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 02. 12:43
A Kanári-szigeteken épülhet a világ egyik legnagyobb teleszkópja

A Hawaii-szigetek helyett a Kanári-szigeteken építhetik fel a világ egyik legnagyobb teleszkópját, ha a Csendes-óceáni-szigeteken nem engedélyezik a projektet - írja az MTI a 30 méteres tükörátmérőjű teleszkóp, a TMT-t (Thirty Meter Telescope) építését felügyelő nemzetközi testület bejelentése alapján.

A projekt kormányzótanácsa a múlt héten tanácskozott arról, hogy alternatív helyet keressen a TMT számára az után, hogy a Hawaii Legfelsőbb Bíróság néhány hónapja a helyiek és környezetvédők tiltakozására érvénytelenítette hawaii Mauna Kea vulkán csúcsára tervezett TMT építésére kiadott engedélyt, és úgy döntött, mindaddig nem kaphat engedélyt a projekt, amíg újabb meghallgatás keretében nem mérlegelik az ellenzők petícióját.

A több milliárd dolláros projekt kaliforniai és kanadai egyetemek, valamint japán, kínai és indiai intézetek együttműködésében valósul meg. A jelenlegi csillagászati teleszkópoknál lényegesen nagyobb TMT 30 méter átmérőjű főtükre 492 darab, egyenként 1,4 méteres szegmensből fog állni.

A gigantikus berendezésnek köszönhetően a tudósok tanulmányozhatják - többek között - az első galaxisok születését és a csillagvárosok evolúcióját, valamint vizsgálhatják, hogy ezek milyen kölcsönhatásba lépnek a szupermasszív fekete lyukakkal.

Az igazgató tanács által kedden közzétett közleménye szerint a Kanári-szigetek legnyugatibb szigetét, La Palmát választották alternatívaként. A testület nem indokolta meg, hogy miért erre a térségre esett a választás. Henry Yang, a testület elnöke hangsúlyozta, hogy továbbra is Hawaiit tartják elsődleges helyszínnek, és minden erőfeszítést meg fognak tenni, hogy megszerezzék az engedélyt.

A Mauna Kea ideális a teleszkóp megépítésére, hiszen az év 300 napján tiszta az égbolt és minimális a fény- és a levegőszennyezettség mértéke. Ugyanakkor az őslakos hawaiiak tiltakoznak a tervek ellen, mivel szent helynek tartják a hegyet: úgy tartják, hogy Hawaii istene a vulkán tetején lakik, ráadásul ott van legszentebb és legmélyebben tisztelt őseik temetkezési helye is. A helyi illetékes hatóság október 20-án kezdett újabb meghallgatásokat az ügyben, döntés a The New York Times amerikai napilap szerint csak jövőre várható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.