Míg sokáig egyáltalán nem szerepelt a népszerű helyek között, Harlem 125. utcája ma turistabuszoktól zsúfolt. Az ide látogatók számára ugyanis kötelező programnak számít az, hogy részt vegyenek egy gospel istentiszteleten. A részvétel helyett talán helyesebb a "megtekintés" szót használni, és éppen ebből lett elege a helyieknek, írja a Daily Telegraph online kiadása.
A turisták ugyanis a szertartásokat egyszerű látványosságnak tekintik, mintha egy hollywoodi film díszletei közé kerültek volna - és ennek megfelelően úgy is viselkednek, mint a moziban.
A gospel-túrákat kínáló cégek, mint például a Harlem Spirituals csoportokat szervez a templomokba, hogy az érdeklődők ne csak az internetről szerezzék a gospellel kapcsolatos tudásukat, hanem hallgassanak meg élőben is egy kórust. A helyi vallási közösségek célja azonban nem az, hogy a turistákat szórakoztassák.
Ezért a templomok egy része úgy döntött, nem engedi be a turistákat az istentiszteletre, mert nem tudnak viselkedni. Gyakran előfordul például, hogy azonnal lelépnek, ha a zene véget ér, és a szertartás közben fotóznak. Más közösségek úgy döntenek, hogy az utcán énekelnek és imádkoznak inkább.
Egy helyi a következőket javasolja azoknak a turistáknak, akik kulturáltan szeretnének gospelt hallgatni: érdemes előre megnézni a templomok weboldalát, és bejelentkezni. Itt lehet információt találni arról, hogy milyen szabályokat kell betartani a templom látogatóinak, hogy ne viselkedjenek tiszteletlenül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.