A tárca azt kéri, hogy a brit állampolgárok a legindokoltabb eseteket kivéve, ne utazzanak az észak-afrikai országba, és ha nem feltétlenül szükséges tunéziai tartózkodásuk, akkor a rendelkezésre álló kereskedelmi járatokkal hagyják el Tunéziát. Az állásfoglalás szerint az utazásszervező cégek pótlólagos járatokat küldenek a brit állampolgárokért, és megszervezik saját utasaik elszállítását Tunéziából - írja az MTI.
A tárca felszólította a szervezett utazáson Tunéziában tartózkodó brit turistákat, hogy az első adandó alkalommal vegyék fel a kapcsolatot az őket utaztató cég képviselőjével, az egyénileg utazóktól pedig azt kérték, maguk gondoskodjanak hazautazásukról.
A Foreign Office a csütörtöki felhívásban külön kiemelte, hogy a június 26-án elkövetett tunéziai merénylet 38 halálos áldozata közül 30 brit állampolgár volt. A minisztérium állásfoglalása szerint nagyon valószínű további terrortámadások elkövetése a tunéziai üdülőhelyeken, olyanok által, akiket a tunéziai biztonsági hatóságok nem is ismernek, és akiket terrorcsoportok biztathatnak támadásra közösségi médiaoldalakon.
A brit külügyminisztérium azt kéri, hogy a brit állampolgárok a Líbiával határos déli-délkeleti tunéziai térségeket, valamint a tunéziai-algériai határ néhány átkelő pontját semmiképpen se keressék fel, de lehetőleg a többi tunéziai országrészbe se látogassanak, hacsak az utazás nem kifejezetten elengedhetetlen.
A tárca felhívása szerint a brit kormány nem hiszi, hogy a tunéziai hatóságok által a merénylet után foganatosított intézkedések megfelelő védelmet nyújtanak a brit turistáknak, és a minisztérium ezért módosította a Tunéziára vonatkozó utazási tanácsot.
A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium az esetre reagálva egy közleményt fogalmazott meg, amelyben azt írta: folyamatosan egyeztetnek a Belügyminisztériummal, valamint az európai uniós tagországok tuniszi képviseleteivel. "Ha ezen egyeztetések alapján szükségessé válik valamilyen intézkedés, azt haladéktalanul meg fogjuk hozni" - tették hozzá.
A magyar és a nemzetközi utazási irodák eseményt követő reakciójáról korábbi cikkünkben olvashat. Arról pedig, hogy kell-e kötbért fizetnie a tunéziai nyaralása lemondásakor, itt talál bővebb információt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.