Thaiföld 27 millió külföldi turistára számít

Thaiföld
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 15. 15:42
Tavaly közel húszezer magyar járt Thaiföldön, a régióból a lengyel turizmus a legjelentősebb.

Tíz százalékkal több turistára számít 2014-ben Thaiföld, így az országba látogatók száma a 2013-as 25,2 millióról 27 millió fölé nőhet - közölte a Thaiföldi Turisztikai Hatóság az MTI-vel.

A távol-keleti ország 2011-ben 18,5 millió turistát fogadott, majd két év alatt 25 millió fölé nőtt a látogatók száma. A közép-európai régió országaiból 2013-ban a legtöbben, 60 ezren Lengyelországból érkeztek Thaiföldre, ami 42 százalékos javulás az előző évihez képest. Magyarországról 19 ezer turista látogatott el, 9 százalékkal több, mint 2012-ben.

Magyarországról az ország közvetlenül nem, csak bécsi átszállással érhető el.

Bangkok-Suvarnabhumi repülőterén 96 légitársaság 241 ezer járatot üzemeltetett 2013-ban, ezeken 39 millió utast szállítottak.

Thaiföld számára igen fontos bevételi forrást jelent a turizmus, melyre már az elmúlt évek belpolitikai viharai, a tavaszi katonai puccs is különösen negatív hatással bírt, hétfőn pedig két brit turista meggyilkolása rontotta tovább az ország imázsát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.