A városközpontban álló és a második világháború alatt szinte teljesen lerombolt tér, amely az 1805-ben Berlinbe látogató I. Sándor cárról kapta nevét, az NDK-s időkben a szocialista építészet stílusában épült újjá.
Központi épülete a tévétorony, ahonnan az egész város panorámája megcsodálható. Az "Alexet" a Német Demokratikus Köztársaságban nagy tömegrendezvényekre tervezték. Innen indul a Karl Marx Allee, az ország legnagyobb sugárútja, amelyen évente díszszemlét tartott a kommunista hadsereg. "A kapitalista városoktól eltérően az Alexanderplatz nem dologtalan gazdagok játszótere, hanem a dolgozók szabadidejét szolgálja" – magyarázta a munkákat az 1970-es években felügyelő Joachim Nächter építész. A Berlin közlekedési csomópontjaként az "Alex" elég rosszhírű hely, az NDK romjain szerveződő bandák találkahelye lett. Röviddel a berlini fal leomlása előtt jelentek meg az első neonvilágítások.
Nappal sétálók és turisták gyülekeznek az 1969-ben felállított Világóránál, amelyen több nagyváros nevét tartalmazó térkép látható. Az 1997-es felújítás során pontosították is a térképet: így Leningrádot Szentpétervár váltotta fel, és húsz újabb város – közöttük Jeruzsálem és Tel-Aviv – neve is felkerült.
A világóra közelében áll a "Népek barátságának kútja". Más, a kommunista időszakban emelt épületek, így a Sajtóház, a keletnémet utazási irodának és az Interflug légitársaság irodáinak helyt adó Utazások Háza, valamint a Tanárok Háza fennmarad a jövőben is. Az Egészség Házának sorsa azonban, ahol 1948 óta az egész városnegyed lakóit ellátó rendelőintézet működött, bizonytalan. Az intézménynek a város keleti szélére való kiköltöztetésére vonatkozó, a szociális teherviselés és a modern önzés közötti harc jelképévé váló terveket számos tiltakozás után részben befagyasztották, annál is inkább, mert az itt ellátott mintegy 100 ezer páciens 90 százaléka mozgáskorlátozott.
A romok helyén épül fel várhatóan 2017-től az amerikai-kanadai építész, Frank Gehry tervei szerint Németország legnagyobb lakó toronyháza. A 150 méter magas, négylevelű lóhere formájú, 39 emeletes épület alsó részén szálloda, a felső szinteken pedig 300 luxuslakás kap helyet. Az 1989-ben az építészet Nobel-díjának számító Priztker-díjjal Gehry tervezte a spanyolországi Bilbaóban álló Guggenheim Múzeumot. A berlini építkezés költségét – 200-250 millió eurót (61-77 milliárd forint) a Hines amerikai befektetési cég finanszírozza.
A térnek a fal 1989-es leomlása után kezdeményezett átépítési terve jóval nagyobb szabású volt: 1993-ban Hans Kollhoff berlini építés tíz, 150 méter magas építésére nyújtott be tervet. Befektetők híján azonban Kollhoff tervét felfüggesztették. Gehry tervének konkretizálódásával azonban visszatérni látszik a remény. "Úgy vélem, az Alexanderplatz ismét vonzó lesz, irodaházak építését tekintve is" – mondta egy interjúban.
A Berliner Zeitung című fővárosi lap felmérése szerint az olvasók 61 százaléka támogatta más felhőkarcolók építését is a téren, 74 százalékuk be is vallotta: jelenlegi állapotában nem tetszik neki az "Alex".
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.