
Amikor a New York Times közvélemény-kutatása során megkérdezték tőlük, hogy jó vagy rossz ötletnek tartják-e a biciklisávokat, a New York-iak 66 százaléka azt felelte, hogy jónak, írja az MTI-Press. A pártolók minden kerületben többségbe kerültek, és Manhattanben volt a legnagyobb az arányuk. Csupán a lakosok 27 százaléka tartotta rossz ötletnek a biciklisávok kialakítását, 7 százalék pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre.
A felmérés eredményei mindenesetre azt mutatják, hogy a nagyváros lakosai hozzászoktak a bulvársajtó dühét gyakran kiváltó és a jövő évi polgármester-választást megelőző kampány egyik fontos témájává előlépett sávokhoz.
A lelkesedés azonban egyelőre passzív, mivel a New York-iak többsége egyelőre nem kerékpározik rendszeresen. A felnőttek egyharmada mondta a vizsgálat során, hogy van biciklije, míg csaknem a felük azt, hogy a vele egy háztartásban élők közül senkinek sincs. A kerékpárral rendelkezőknek mintegy a fele válaszolta azt, hogy hetente egyszer vagy többször nyeregbe pattan.
A párizsi mintát követő kölcsönzési hálózat, amely az egyik fő eleme a kétkerekűek használatát ösztönző erőfeszítéseknek, nem keltett túl nagy érdeklődést. A kerékpárkölcsönzés sokak számára még mindig valamiféle rejtélyes dolog: a megkérdezettek 40 százaléka semmit sem hallott a programról, amelynek beindítását nemrég jövő tavaszra halasztották, több mint a felük pedig egyáltalán nem tartotta valószínűnek azt, hogy élni fog a felkínált kölcsönzési lehetőséggel. A jövőre bevezetendő rendszer kezdetben Manhattanre és Brooklyn bizonyos részeire fog korlátozódni, és az előzetes várakozások szerint a manhattaniek más kerületek lakosainál gyakrabban veszik majd igénybe.
Azok a New York-iak, akik szerint a biciklisávok kialakítása jó ötlet, környezeti megfontolásokra, egészségügyi és biztonsági előnyökre hivatkoztak a felmérésben - valamint arra, hogy ezáltal megnő a kerékpározók rendelkezésére álló terület. Az utóbbiak egyszerűen annak örültek, hogy a sávoknak köszönhetően kevesebb biciklis lesz a járdákon (ahol egyébként tilos a kerékpározás).
A New York-iak kerékpársávokat elutasító egynegyede által hangoztatott leggyakoribb érv az volt, hogy a sávok akadályozzák a járműforgalmat. Néhányan azt is mondták, hogy veszélyes utcai és közlekedési helyzeteket teremtenek. Többségük azonban üdvözli a változást.
"A sávok hozzájárulnak ahhoz, hogy létrejöjjön egy tisztább, biztonságosabb, hívogatóbb város, ahol jobb az emberek közti viszony" - fogalmazott egy, a felmérést követő interjú során Barrie Cassileth 73 éves manhattani lakos.
"A kerékpározás hozzájárul az egészséghez, jó testmozgás. Csökkenti a gépkocsiktól származó levegőszennyezést és a gépkocsiforgalmat" - fűzte hozzá az egyik kórház integratív orvosi szolgáltatását irányító orvos.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.