Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsA közösségi médiában közzétett videóban üzent a magyaroknak Rita Ora. A koszovói albán származású brit énekesnő és színésznő július 29-én először ad önálló koncertet a magyar fővárosban, a Budapest Park színpadán, amire a jelek szerint már izgatottan készül.

Helló, Budapest! Alig várom, hogy július 29-én újra fellépjek nálatok a zenekarommal. Már olyan rég jártam nálatok, szinte nem is emlékszem, de végre visszatérek. Az idei nyár iszonyat jó lesz!
- mondta el az énekesnő.
Rita Ora egyébként most először érkezik önálló koncerttel Budapestre: bár a rajongók korábban már láthatták a Balaton Sound, az EFOTT és a SZIN fesztiválokon is, saját show-ja eddig még nem volt, ráadásul az elmúlt években volt néhány szerencsétlen fordulat is. Két éve például az énekesnő Campus Fesztivál egyik legjobban várt fellépője lett volna, ám Budapesten rosszul lett és kórházba került, ezért végül le kellett mondania a koncertjét. 2017-ben a Sziget egyik kiemelt neveként szerepelt a programban, de azt a fellépést is visszamondta. Most azonban úgy fest, a sztár bepótolja mindazt, ami eddig kimarad, így a rajongóknak igazán fantasztikus élményben lehet majd része - írja a Blikk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.