Sydney Towle népszerű influenszer őszinte és fájdalmas vallomásban számolt be arról, hogy legutóbbi vizsgálatai szerint a kemoterápia már nem hat a szervezetére.

A 26 éves Sydney Towle egy kórházi szobából jelentkezett be követőinek április 28-án közzétett videójában. A TikTokon több mint 900 ezer ember által követett tartalomkészítő elérzékenyülve osztotta meg, hogy az orvosai szerint a kezelések nem hozták a várt eredményt.
Sajnos a kemoterápia megint nem működik. Minden megnőtt
– mondta a videóban, utalva arra, hogy a daganatok a kezelések ellenére tovább terjedtek.
A fiatal nőt 23 éves korában diagnosztizálták kolangiokarcinómával, egy ritka epeúti daganattal. A mostani bejelentkezésében elmondta, hogy ennek ellenére az orvosai folytatják a kezelést, és egy új klinikai kísérlet részeként műtétet végeznek rajta. A beavatkozás során az egyik daganatából vesznek mintát, amelyet laboratóriumban vizsgálnak tovább. A cél, hogy immunsejteket izoláljanak, majd ezeket felszaporítsák és később terápiás célokra használják fel.
Towle elmondása szerint a folyamat körülbelül két hónapot vesz igénybe. Ha sikerrel jár, akár 80 százalék esély is lehet arra, hogy az így előállított sejtek segíthetnek a betegség kezelésében. A következő időszak azonban különösen nehéznek ígérkezik, mivel addig is olyan kezelést kell találni, amely kordában tartja a betegséget.
Ez nagyon nehéz, mert úgy érzem, már mindent kipróbáltam
– fogalmazott.
A videóban arról is beszélt, hogy bár próbál bizakodó maradni, komoly félelmekkel küzd. „Azt érzem, minden rendben lesz, de közben nagyon félek, hogy mégsem” – mondta könnyeivel küszködve. Hozzátette, hogy az elmúlt időszak különösen értékes volt számára: sok időt tölthetett utazással és szeretteivel. Elmondása szerint az április az egyik legszebb hónap volt az életében, és szeretné, ha még sok hasonló élményben lehetne része – írja a People.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.