Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsA csütörtök reggel a Kálvin téri metrómegállóban nem szokványosan indult, ugyanis egy földön fekvő férfihez rohantak a mentősök, aki minden előzmény nélkül összeesett a peronon. A férfi párja kétségbeesetten állt az eszméletlen barátja mellett, miközben a mentősök az életéért küzdöttek.

A hármas metróra akart felszállni egy férfi ma reggel a Kálvin téren, azonban mielőtt ezt megtehette volna minden előzmény nélkül összeesett, és elvesztette az eszméletét. Szerencséjére a párja vele volt, aki azonnal hívta a mentőket, akik miután a helyszínre értek, azonnal ellátták a férfit. Egy hordágyra helyezték, azonban ekkor a férfi keringése összeomlott, így a helyszínen kellett őt újraéleszteni. Emiatt és annak érdekében, hogy a lehető legsterilebb módon tudják ellátni a sérültet, az orvosok egy paravánt is kihelyeztek a peronra.
A dokik eközben megpróbálták kideríteni, mi okozhatta a férfi eszméletvesztését, ezért párjától megkérdezték, a barátja fogyasztott-e kábítószert vagy bármilyen alkoholos italt. A kétségbeesett nő azt állította, párja semmilyen drog hatása alatt nem állt, illetve részeg sem volt. Viszont azt kihangsúlyozta, erős pszichiátriai gyógyszereket kell szednie.

Még tartott a férfi ellátása, mikor a helyszínre a rendőrök is megérkeztek, hogy biztosítsák a férfi biztonságos ellátását. Az esettel kapcsolatban megkerestük az Országos Mentőszolgálatot, kérdéseinkre azt válaszolták, hogy az 50 év körüli férfit a sikeres újraélesztés után életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.