Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsAz időjárás nem kímél minket, csütörtökre riasztást adtak ki zivatarok és felhőszakadás miatt is. Zivatarok esetén elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. A felhőszakadás azt jelenti, hogy az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.

Csütörtökön a hajnali órák során is sokfelé számíthatunk esőre, záporokra, helyenként zivatarokra. Az északnyugati szél sokfelé erős, helyenként viharos lökésekkel kísért lesz. A hőmérséklet érezhetően visszaesik, délután 21-27 fokot mérhetünk. A HungaroMet két vármegye kivételével – Győr-Moson-Sopron és Vas – elsőfokú riasztást adott ki a zivatarok miatt. Emellett felhőszakadás miatt is citromsárga jelzést kapott Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Tolna vármegye.
Pénteken gyakran változik majd a felhőzet, de több órára a nap is előbújik. Csapadék már csak elszórtan fordulhat elő egy-egy zápor formájában. Az északnyugati légmozgás továbbra is többfelé erős marad. Délután 25-26 fok várható.
Szombaton a napsütést időnként gomolyfelhők zavarják meg, amelyekből helyenként futó záporok is kialakulhatnak. Az északnyugati szél még mindig élénk, gyakran erős lehet, néhol viharos lökésekkel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24-25 fok körül várható - írja a Köpönyeg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.