Tárgyaláson kívüli tanácsülésen a Kúria elutasította Gyárfás Tamás felülvizsgálati indítványát – derült ki a bíróság lapunknak adott válaszából. Ez azt jelenti, hogy Gyárfás börtönben marad - írja a Magyar Nemzet.

A Fenyő-ügyben a felbujtásért elítélt Gyárfás Tamás felülvizsgálati indítványt nyújtott be a jogerős ítélet után, ezért került az ügy a Kúriára. A bűnügyben a Legfőbb Ügyészség is lépett, és indítványozták, hogy a Kúria a jogerős ítéletet Gyárfás Tamás vonatkozásában hatályában tartsa fenn. A Kúria keddi döntésével az ügyészségnek adott igazat.
Fenyő Jánost, a Vico sajtóbirodalom urát 1998. február 11-én este fél hat után saját Mercedesében gyilkolták meg Budapesten. A rendőrség tizenhárom évig nem találta a gyilkost, de soha nem adták fel, hogy megoldják a magyar kriminalisztika legrejtélyesebb merényletét.
2011-ben februárjában aztán a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) óriási áttörést ért el: magyar kérésre Szlovákiában letartóztatták az Aranykéz utcai robbantással és több más bérgyilkossággal összefüggésbe hozott Jozef Rohácot, miután kiderült, az ő DNS-ét találták meg a merénylet helyszínén hagyott sapkában. 2018-ban az NNI Portikot és Gyárfást is meggyanúsította, majd az ügyészség egy évvel később bíróság elé állította őket felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének vádjával.
Az ügyben tavaly áprilisban született jogerős döntés, Gyárfás Tamás felbujtásért hét év börtönt, Portik pedig életfogytiglani fegyházbüntetést kapott. A bíróság szerint Fenyő sorsa 1996 végén pecsételődött meg, amikor Gyárfás Tamás beleegyezett Portik tervébe, miszerint utóbbi férfi megöleti a médiacézárt. Ez a bíróság szerint úgy történt, hogy Portik Fenyőre célozva egy, a halálára utaló mutató mozdulatot tett, majd megkérdezte, hogy „szétb…sszuk”? Gyárfás erre széttárta a kezét és bólintott. Az ügyben döntőnek bizonyultak azok a hangfelvételek, amiket Portik rögzített a Gyárfással folytatott beszélgetéseiről a kétezres évek közepén. A társalgás során többször visszautaltak a Fenyő-gyilkosságra. Portik Tamás hazugságvizsgálaton átment bizalmasa is Gyárfás ellen vallott. A férfi állította, 1997 végén Portik üzenetét adta át az úszószövetség volt elnökének. Az üzenet az volt, hogy „a dolog hamarosan realizálódni fog”. A „dolog” hamarosan tényleg „realizálódott”, hiszen néhány hét múlva kivégezték Fenyőt.
Gyárfás Tamás tavaly májusban vonult börtönbe, jelenleg Kecskeméten raboskodik. A gyilkossági ügy hátteréről bővebben ebben a cikkünkben olvashatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.