Kapu Tibor még júliusban, nem sokkal a sikeres űrexpedíció után adott interjújában mesélte el, hogy elhagyta egyik zokniját az űrutazás alatt. Ez adta az ötletet az Orion Űrnemzedék Alapítvány számára, hogy játékos rajzpályázatot hirdessen általános és középiskolás gyermekek számára, ahol a feladat az volt, hogy ők találják ki és rajzolják le: hová tűnt Kapu Tibor zoknija? A pályázat óriási siker lett, több mint 6000 pályamű érkezett a felhívásra, az ország minden részéről és a határon túlról is. A pályázat eredményhirdetésére a II. Hazai Űrkongresszuson került sor november elején.

"Minket is meglepett a hatalmas érdeklődés, ám ebből is látható milyen sokan követték Kapu Tibor űrutazását, és a nagysikerű, teltházas konferencián is tapasztaltuk, hogy az emberek figyelme újra az űrkutatás felé fordult" - mondta a pályázattal kapcsolatban Fenyőfalvi Anett, az Orion Űralapítvány elnöke.
Sajnos a rendezvényen Kapu Tibor végül nem tudott részt venni, így a megtalált zokni jelképes átadása akkor elmaradt. Ezt pótolták december 2-án a Nemzeti Múzeumban, ahol egy nyilvános eseményen találkozott egymással az Anett és Tibor. Az elveszett zokni tehát visszakerült és azt is biztosan állíthatjuk, hogy a pályázaton részt vevő valamennyi gyermek életre szóló élménnyel gazdagodott.
A folytatást pedig az élet írja, hiszen ahogy dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos az űrkongresszuson elhangzott nyitóbeszédében elmondta: a kormány úgy döntött, folytatja a programot, így remélhetőleg Cserényi Gyula is a nagyon közeli jövőben megkezdi űrutazását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.