A veszélyek korában a biztonság a legnagyobb kincs. Ez különösen igaz az idősekre, ezért biztonságuk garantálása a magyar kormány egyik kiemelt feladata. Ehhez a kormányzati Gondosóra Program egyedülálló módon járul hozzá. A mai naptól már 900 ezer nyugdíjas honfitársunk számára nyújt védelmet - mondta Lantos Csaba.
Örömömre szolgál, hogy a program kilencszázezredik felhasználójaként Császár Angela Jászai Mari-díjas színművészt köszönhetem
- tette hozzá a miniszter.
Császár Angela a videóban úgy fogalmazott: "szerencsésnek érzem magam, hogy így közel a nyolcvanhoz is aktív életet élhetek. A Gondosórával biztonságban érezhetjük magunkat, mert egy gombnyomással közel a segítség".
A Gondosóra nem egy eszköz, hanem társ, életmentő lehet - tette hozzá.
Én csak bátorítani tudok mindenkit, hogy fogadja el és használja, és ne hagyja ki ezt a lehetőséget!
- mondta Császár Angela a videóban.
Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: az Orbán Viktor vezette polgári kormány szolgáltató államot működtet, a nyugdíjasok helyzete számukra becsületbeli ügy. A 13. havi nyugdíj, a rezsicsökkentés megvédése mellett az Európában egyedülálló Gondosóra Program is ennek szolgálatában áll. Mostanra a Gondosóra már 900 ezer háztartásban igazi családtag. Az eszköz eddig 70 ezer életet mentett meg, és több mint 600 ezer hétköznapi ügyben segített.
Amennyiben ön 65 év feletti, regisztráljon, és aktiválja a Gondosórát, hiszen az segítség egy gombnyomással
- mondta a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-videóban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.