Vallomást tett a szemtanú: tóba dobhatta kisbabáját a részeges férfi

megfulladt
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 19. 09:30
A kisbaba életét már nem lehetett megmenteni.

Egy ausztrál pár hazafelé vezetett, de olyan későre járt az idő, hogy inkább úgy döntöttek, hogy megállnak, és egy kempingben töltik az éjszakát. Július 12-én a család egy queenslandi kempingben parkolt le. A 42 éves apa, Jaye Lee Walton pihenésképpen egyedül megivott egy 4 literes bort. A részeg apa ezután kisgyermekével együtt elsétált a kemping mosdójába, de amikor fél óra múlva se tértek vissza, az édesanya a keresésükre indult.

Amit az anya ezután látott, örökre megváltoztatta az életét. A férfi egy kisebb tó partján feküdt és aludt, míg a gyerek arccal lefelé a vízen lebegett. Az anya próbált kiabálni, de az alvó férfi nem ébredt fel, ezért odarohant, kivette gyermekét a vízből és megpróbálta újraélesztetni a nem lélegző babát.

Az apa nevetve ébredt fel, képtelen volt felfogni a körülötte folyó eseményeket. Egy idő után próbált elmenekülni, de szemtanúk feltartották. Az egyik szemtanú elmondása szerint látta, ahogy a férfi bele dobja gyermekét a vízbe.

Jaye több alkohol okozta szabálysértést is elkövetett. A bíró nem engedi szabadlábra a férfit, szerinte az alkoholizmusa veszélyessé teszi őt másokra nézve. A tárgyalás augusztusban folytatódik. Kérdéses, hogy valóban bele dobta-e a kisgyermeket a tóba, vagy csak elaludt és hagyta megfulladni a babát - írja a Mirror.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.