Állatvédők szerint ez sérti a német állatvédelmi törvényt. A Pro Wildlife, a Német Állatvédő Szövetség, valamint a Német Jogi Társaság az Állatvédelemért bejelentették, hogy bűnügyi feljelentést tesznek.
Az állatkert már 2024 februárjában jelezte, hogy a túlszaporodott majomállományt meg fogják ritkítani, ami rögtön kiváltotta állatvédők heves tiltakozását.
Kedden aktivisták betörtek az állatkert területére. A rendőrség előállította a tiltakozó akció résztvevőit. Az állatkert közölte, hogy "üzemi okokból" zárva tart a nap folyamán. Az Animal Rebellion nevű szervezet tüntetést szervezett az állatkert elé a páviánok elpusztítása miatt.
Az állatkert majomházában az utóbbi időben már negyvennél is több állatot tartottak, bár a házat eredetileg csak 25 kifejlett majomra és néhány fiatal egyedre tervezték. A túlzsúfoltság egyebek között sérülésekkel járó konfliktusokhoz vezetett a páviánok között.
Dag Encke igazgató elmondta, hogy az állatkertnek nem volt más választása, mint gyéríteni a majompopulációt, mert más intézmények nem tudták őket átvenni, a nőstényekbe beültetett fogamzásgátló eszközökkel pedig nem érték el a kívánt eredményt. Hozzátette, hogy a páviánok elengedése a szabadba, illetve a majomház bővítése nem jöhetett szóba. A páviánokat lőfegyverrel pusztították el, és tetemüket táplálékként ragadózóknak adták, mint ahogy a külön erre a célra tartott egyéb állatfajok esetében is történik ez az állatkertben - tette hozzá.
Az állatkertben tartott állatok időnkénti elpusztítása a Német Állatvédő Szövetség szerint "bevett gyakorlat".
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.