Megszólalt a MÁV: kiderült, hol lehetnek még gondok

vihar
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 09. 14:49
A Dunántúlon fokozatosan helyreáll a vasúti forgalom, viszont Északkelet-Magyarország néhány vonalán újabb nehézségeket okozott a kedd délután-kora este érkezett jelentős csapadék és orkán erejű szél – közölte a MÁV Zrt. szerdán.

A közlemény alapján a hét eleji vihar két nagyobb hulláma egy évtizede nem tapasztalt károkat okozott szinte országszerte: hétfőn a legerősebben érintett vasúti terület a Balaton, a fővárosi agglomeráció, majd később a Debrecentől észak és délkeleti irányban húzódó sáv volt, kedden pedig az Észak-Alföldön okozott problémákat az időjárás.

MWM
Fotó: Katasztrófavédelem

Kifejtették, hogy a 100-as debreceni fővonalon az egyik vágányon fa dőlt a vezetékre, a pályát hosszabb ideig lezárták, de az éjszakai órákra helyreállt a közlekedés.

A sok csapadék és a közszolgáltató áramhálózatát is érintő meghibásodások áramellátási és biztosítóberendezési problémákat is okoztak, de az éjszakai órákra többnyire ezeket is sikerült felszámolni – fűzték hozzá. Úgy folytatták, hogy a 101-es Püspökladány–Biharkeresztes vonalon folyamatban van a még hétfőn megrongálódott felsővezeték helyreállítása, ami szerdán várható.

Kiemelték, hogy a folyamatos pálya kizárások és bizonytalan információk miatt sajnos több vonat órás, egyes esetekben többórás késéseket szenvedett el, illetve a nyílt sínpályán kényszerült várakozásra.

A mentés megszervezését nehezítette, hogy a vihar következtében a telekommunikációs rendszerek átmenetileg nem működtek, az előzőleg a térségbe irányított "erősítőbusz-kapacitás" eljutását pedig közúti akadályok nehezítették – írták.

20250707_Vihar után_Balatonalmádi, Alsóörs_FI_VN (4)
Fotó: FULOP ILDI

A MÁV az elmúlt két napot úgy összegezte, hogy minden fővonalat érintett a vihar, több mint egy tucatnyi helyen dőlt fa a sínpályára vagy a felsővezetékre, így száznál több helyszínen történt felsővezeték-szakadás vagy fakidőlés. Ezek többségét – mintegy 80 beavatkozási ponton – már a kedd reggeli, délelőtti órákra sikerült felszámolnia annak a több száz munkatársunknak, akik ügyeletesként vagy rendkívüli munkavégzésre berendelve, egyes esetekben a szabadságukat önként megszakítva, vettek részt a helyreállításban.

A közlemény szerint két emeletes KISS motorvonat hibásodott meg a vihar következtében: az egyik sínekre dőlt fán haladt át, de miután megvizsgálták, tovább tudott közlekedni, egy másikba pedig villám csapott Kőbánya-Kispest állomásnál. Hangsúlyozták, hogy személyi sérülés nem történt, ugyanakkor a viharos időjárás alatt megkezdett kárelhárítás során egy kisvárdai kollégájukat villámcsapás érte, őt megfigyelésre kórházba szállították, jól van.

Kitértek arra is, hogy a Volán esetében is számos vonal érintett volt, több helyen órákig tartó útzárak nehezítették a közlekedést, ami kétszeresen is gondot okozott: közvetlenül a buszközlekedés akadályozásán, közvetve pedig a vonatpótlás és -mentesítés lebonyolításán keresztül.

Hozzátették, hogy az első nap 207, a második nap több mint 130 "MÁV buszt" vetettek be országszerte.

Az aktuális helyzetről azt közölték, hogy kedd hajnaltól megindulhatott a vonatforgalom azon vonalak többségén, ahol a hétfői vihar jelentős károkat okozott, néhány vonalon azonban tart a helyreállítás, egyes vonalakon akár napokig is elhúzódhat.

Kedd reggeltől a H5-ös HÉV-vonalon állt helyre a menetrend a kidőlt fák eltávolítása után.

Az esztergomi vonalon és a Budapest–Vác–Szob vonalon kedden kora délutánra már helyreállt a menetrend, estétől a veresegyházi vonalon is újraindult a forgalom – tájékoztatott a vasúttársaság, hozzátéve, hogy a Debrecen–Nagykereki vonalon szerda hajnaltól már megszokott menetrend szerint közlekednek az S506-os járatok.

A Balaton északi partján szerdától dízelvontatással részlegesen megindult a vonatforgalom, a Kék Hullám InterCityk már a teljes útvonalukon közlekednek, a Katica InterRégiók és a Vízipók sebesvonatok helyett azonban Csajág és Balatonfüred között még pótlóbusszal kell utazni. A Püspökladány–Biharkeresztes, valamint a Nyíregyháza–Vásárosnamény vonalon is folyamatosan dolgoznak kollégáik, ezeken a szakaszokon még pótlóbuszokkal szállítják az utasokat – áll a MÁV közleményében.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.