Meghalt Görög Sándor

MTA
PUBLIKÁLÁS: 2025. június 20. 16:08
A Magyar Tudományos Akadémia számolt be a tragikus hírről.

Életének 92. évében elhunyt Görög Sándor Széchenyi-díjas kémikus, gyógyszerkutató, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - tudatta az MTA az MTI-vel pénteken.

A gyógyszer-analitika, ezen belül a szteroidok kémiájának és analitikájának nemzetközileg elismert kutatója június 18-án hunyt el.

Görög Sándor 1933-ban született Szombathelyen. Érettségi után a Szegedi Tudományegyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1957-ben szerzett vegyészmérnöki diplomát. 1957-1959 között a Szegedi Tudományegyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Intézetében volt gyakornok. Az 1956-os forradalmi nemzetőrségben való részvétele miatt fegyelmi eljárással visszaminősítették technikai szakoktatóvá.

1959-ben a Szegedi Tudományegyetemen szerzett doktori címet. Ezt követően a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár (korábban Kőbányai Gyógyszerárugyár) munkatársa volt. 1968-ban védte meg a kémiai tudományok kandidátusi, 1973-ban akadémiai doktori értekezését. 1987-ben választották meg az MTA levelező, 1995-ben pedig rendes tagjává.

Görög Sándor eredményeit számos díjjal ismerték el, így például 1997-ben Széchenyi-díjat vehetett át a gyógyszer-analitika területén elért eredményeiért, különösen a szteroidok ipari analízisének fejlesztéséért, a nagy hatékonyságú folyadék-kromatográfia megújításáért és a gyógyszerek szennyezésprofiljának meghatározására használható módszer kidolgozásáért 

- áll az MTA közleményében.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.