Ahogy a világ egyre jobban retteg egy lehetséges harmadik világháborútól, a szakértők újabb vészjósló forgatókönyvre hívják fel a figyelmet: a végzetes döntést, miszerint kilőnek-e egy atomfegyvert, hamarosan nem is ember, hanem egy mesterséges intelligencia hozhatja meg.
A Stockholm Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) legfrissebb jelentése szerint a globális nukleáris arzenál csökkenése leállt, és ehelyett most egy új, technológia által hajtott fegyverkezési verseny bontakozik ki. Minden jel arra utal, hogy a világ nagyhatalmai nemcsak modernizálják, de bővítik is fegyvertáraikat. A SIPRI szerint a mesterséges intelligencia gyorsabb döntéshozatalt tesz lehetővé válsághelyzetekben, ám ez éppolyan könnyen vezethet katasztrófához félreértés, technikai hiba vagy rosszul értelmezett adatok miatt. A nukleáris fenyegetettséggel járó helyzetekben ugyanis gyakran csak percek állnak rendelkezésre egy reakcióhoz. Dan Smith, az intézet igazgatója figyelmeztetett:
Ha az atomfegyverek indításának döntése teljes mértékben gépekre lesz bízva, az valóban az ítélet napját jelentené.
A jelentés szerint jelenleg kilenc ország – köztük az USA, Oroszország, Kína, India, Pakisztán, Észak-Korea és Izrael – birtokol körülbelül 12 241 atomtöltetet. Közülük Oroszország és az Egyesült Államok birtokolja a világ nukleáris arzenáljának mintegy 90%-át, és mindkét ország jelentős modernizációs programokat hajt végre.
Különösen Kína fejlesztése aggasztó: a SIPRI szerint Peking 2023 óta évente körülbelül 100 új robbanófejjel bővíti arzenálját, és 2025-re már 600 nukleáris töltettel rendelkezik. Az is riasztó, hogy ezek közül mintegy 2 100 darab állandó készültségben van, ballisztikus rakétákra szerelve hajókon, tengeralattjárókon és repülőgépeken. A SIPRI példaként említi a hidegháború egyik legveszélyesebb pillanatát is: 1983-ban egy szovjet figyelőrendszer tévesen öt amerikai rakétát jelzett. Szerencsére Stanislav Petrov hadnagy nem hitt a riasztásnak, és ezzel talán megmentette a világot egy nukleáris katasztrófától.
A jövőben viszont hasonló helyzetben talán már nem lesz idő emberi beavatkozásra – a gép dönt. A szakértők attól tartanak, hogy a technológia térnyerésével a vezetők egyre inkább rá fognak hagyatkozni a mesterséges intelligenciára, ami felgyorsítja ugyan a döntéshozatalt, de egyben kiszámíthatatlan és potenciálisan végzetes következményekhez is vezethet - írja a Daily Mail.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.