Aktuális137 millárd forintos hajóval nyomták le Abramovicsot Akár egy kisebb ország hadiflottájával is felvehetné a harcot az Azzam névre keresztelt szuperhajó, amely immáron a világ legnagyobb luxusjachtja. Abramovics kezdheti építeni a következőt, ha ismét csúcstartó akar lenni.
AktuálisHihetetlen, hogy megszülte gyerekét az anorexiás Egészséges kislánynak adott életet a 21 éves Holly Griffiths, aki még nyolc hónapos terhesen mindössze ötven kilót nyomott. Az anyuka azóta már kicsit többet eszik, sőt, már az édességeket is elkezdte megszeretni.
Test és lélekMegfűszerezi a szerelmet a nevétés A szeretetteljes párkapcsolatokban a felek arra törekednek, hogy minél jobb társakká váljanak. Erre természetesen nincs általános recept, ám akad néhány olyan tanács, amelyek kortól, nemtől és élethelyzettől függet-lenül megszívlelendő.
CelebFalat húznak a Puskás stadionban Roger Waters jövő vasárnap visszatér A Fal című produkciójával a Puskás Ferenc Stadionba.
SportRonaldinho ráunt sárga nyúlfogaira Megszabadult a védjegyévé vált mosolyától a brazil focista, Ronaldinho. Harminchárom évig nem zavarták méretes, kiálló metsző-fogai, ám most porcelánborítást tetetett rájuk, s még az ínyét is átszabatta.
AktuálisAz ifjú apa tragédiája: meghalt neje a szülés után Heather Nichols egy héttel azután halt meg, hogy életet adott első gyermeküknek. Az asszonyt húsevő baktérium támadta meg, és nem sikerült leküzdenie. A helyiek gyűjtést szerveztek a gyászoló apának.
AktuálisMegunta életét, izomból megkerülte a Földet Nem mindennapi küldetésre vállalkozott egy brit férfi. Dave Cornthwaite unta hétköznapi életét, ezért otthagyta grafikusi állását, sőt barátnőjét is, és úgy döntött, kizárólag emberi erő által hajtott járművekkel utazza körbe...
VéleményVélemény: Dübörgünk! Méghogy itt bárminemű válság vagy recesszió lenne? Nadrágszíjat kellene húzniuk az embereknek vagy új adókat vetnek ki rájuk egy csinos kis megszorító pakk formájában? Ugyan már, hát hol élnek maguk?
AktuálisHatalmas szalmatraktort építettek a közmunkások - fotóval Tiszaigari közmunkások egy hétig dolgoztak, hogy a nyolcszáznál is több szalmatömbből valódira emlékeztető munkagép szülessen.