AktuálisModell is lehetne, olyan szexi a hangjából élő Dóra Alattomos betegség miatt került veszélybe Ortutay Dóra karrierje. Egy beavatkozást követően új orgánumával épít karriert, hiszen eddig is a hangjából élt. Újjászületését egy szexi fotósorozat készítésével ünnepelte meg.
CelebVonatzaj miatt szidják Varnus Xavert Rhoda Scott-tal, a zenei világ egyik nagyágyújával adott koncertet Balatonkenesén Varnus Xaver. Ám egy apró malőr miatt kiakadt az egyik rajongó, de Xaver kikérte magának a bírálatot.
SportHosszú vándorlás után végre hazatért a Loki Sok-sok év vándorlás után végre hazai környezetben vívhatja a nemzetközi kupameccseit a DVSC. Kondás Elemér edző szerint a mesés, új aréna extra motivációt jelent a labdarúgóinak.
AktuálisTünde nem hagyja: harcol a börtönbabáért Petíciót írt a kecskeméti börtönben élő tíz hónapos baba ügyében a büntetés-végrehajtás országos parancsnokához és a köztársasági elnökhöz Palásti Tünde. A dúlaként dolgozó asszony mozgalmat indít, hogy szeptemberben a kislányt...
VéleményVélemény: Ártatlanság A szülők felelősek gyermekeik bűnéért, legalábbis addig mindenképp, amíg azok kiskorúak. Részben az után is, de a szülői mulasztás és a nehéz gyermekkor nem lehet felmentés a felnőtt bűnelkövető számára.
CelebKerékpárost gázolt az x-faktoros autója Árokban kötött ki Szlovákiában a volt x-faktorost, Gyurcsík Tibort és zenésztársait szállító autó. A kocsi elé hirtelen egy kerékpáros vágott ki, elkerülhetetlen volt az ütközés.
CelebSzerelme szeme láttára halt meg a dzsesszdobos Saját zenésztársai ültek abban a kisbuszban, ami halálra gázolta Mohay András dzsesszdobost szombat éjjel. A zenekar tagjai szerint rosszak voltak a látási viszonyok, a sofőr nem vette észre Andrásék álló kocsiját a pályán, és belerohant...
CelebÚjabb csavar: Benkő mégis perli a taxist Fura helyzet alakult ki az omegások és a taxis botrányában: egyszerre két szakember is elvállalta a megvert zenészek ügyét. Benkő László ugyanis ügyvédje tudta nélkül jogi képviselőt váltott.
CelebPataky kiborult: 800 milliót vettek el tőlünk! Ha igaza van a szókimondó zenésznek, akkor őt és kollégáit a Nemzeti Kulturális Alap hatalmas összeggel rövidítette meg. Azt mondja: nem elég, hogy szűkmarkúan bánnak velük, ráadásul saját pénzükből finanszírozzák őket.