Sportdiplomácia: Gyurta Dániel miniszteri főtanácsadó lett

Sportdiplomácia: Gyurta Dániel miniszteri főtanácsadó lett

Gyurta Dániel
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 29. 22:15
<p>Gyurta Dániel miniszteri főtanácsadóként dolgozik mostantól a Külkereskedelmi és Külügyminisztériumban – jelentette be Szijjártó Péter azon az aláírási ünnepségen, amelyen a Testnevelési Egyetem rektorával, Mocsai Lajossal írt alá együttműködési megállapodást minisztériuma nevében.</p>
MTI

A külügyminiszter a sportnak a diplomáciában és az országok közötti nemzetközi gazdasági versenyben játszott szerepét méltatta, világszerte keresett terméknek nevezve például a Testnevelési Egyetem képzéseit. Szijjártó beszélt a KKM új, sportdiplomáciai főosztályáról, a közelmúlt és a közeljövő hazai rendezésű világversenyeiről, és kitért arra is, hogy a napokban lett az általa vezetett minisztérium munkatársa a volt olimpiai bajnok úszó, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, Gyurta Dániel, aki miniszteri főtanácsadóként erősíti mostantól a magyar (sport)diplomáciát.

„A világ országai között versenyhelyzet van, amelyben az érdekérvényesítésben is új eszközöket kell bevetni, új erőforrásokat kell használni” – emelte ki Szijjártó Péter. Hangsúlyozta, Puskás Ferenc mellett Görbicz Anita, Hosszú Katinka, vagy a Liu testvérek neve a világ minden pontján ismerősen cseng, ezt a tőkét pedig a külügyminisztériumnak is ki kell használnia.

„Sportnemzet a magyar, amit jól mutat, hogy az elmúlt két évben 225 jelentős nemzetközi sportesemény volt Magyarországon, idén pedig négy olimpiai sportág világbajnokságát rendezzük meg” – jelentette ki a miniszter.

„A magyarok világraszóló sporteredményeiben nagy szerepe van a világszínvonalú tudományos háttérnek, az oktatási és képzési rendszernek, amelyet Magyarország a Testnevelési Egyetemnek köszönhet” – mondta.

Elhangzott, a külképviseletek aktívabban népszerűsítik majd a TE oktatási és tudományos tevékenységét, illetve a Testnevelési Egyetem egyre több ösztöndíjas külföldi hallgatót szeretne felvenni.

Mocsai Lajos, a TE rektora kiemelte, a cél az, hogy elméletben és gyakorlatban is támogassák egymást a nemzetközi diplomáciában.

„Történelmi lehetőséget kaptunk a sorstól, hogy a miniszter úrral együtt tudtunk aláírni egy ilyen megállapodást” – mondta a TE vezetője.

Hozzátette, az együttműködéshez az egyetem az évtizedek alatt felhalmozódott tapasztalatot, az oktatói kar tudását tudja a külügyminisztérium rendelkezésére bocsátani.

„Mióta a TE 2015-ben ismét önálló lett, ismét elkezdődött az egyetem nemzetközi kapcsolatainak újraépítése. Ezen a területen is szeretnénk előrelépni” – mondta Mocsai Lajos.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.